Aktuális

Ilyen időre készülhetünk a hét elején

MTI

Létrehozva: 2019.09.23.

Időjárási helyzet Európában

Nyugat-Európában ciklonok és frontjaik alakítják az időjárást, emiatt a ciklonokhoz tartozó frontok mentén többnyire erősen felhős az ég, és többfelé esik az eső, záporeső. Szintén ciklon található az Ural előterében, emiatt arrafelé is sok a felhő, és esik az eső. Ugyanakkor a Skandináv-félsziget középső részétől Románián át egészen a Balkán-félszigetig anticiklonális hatások érvényesülnek.

A felsorolt tájakon általában kevés a felhő, sokat süt a nap, és csapadékról sem érkezik jelentés. A legmagasabb nappali hőmérséklet kontinensünk északkeleti harmadán 5 és 10, másutt általában 13 és 25 fok között változik. Ennél melegebb van Franciaország keleti vidékein, a Benelux-államokban, valamint a déli területeken, ahol a délutáni órákra 27, 29 fok közé melegszik fel a levegő. Kedd estig a Kárpát-medencétől délre egy ciklon vonul el, emiatt kezdetben nedvesebb, majd kissé szárazabb levegő érkezik térségünk fölé.
    
Várható időjárás az ország területén kedd estig

Éjszaka kezdetben erősen felhős lesz az ég, majd szakadozik a felhőzet, főként nyugaton és délen alakul ki eső, zápor, kezdetben délen egy-egy zivatar is. Az Északi-középhegység völgyeiben hajnalban párássá válik a levegő. Kedden szakadozott felhőzet lesz felettünk, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, csak délkeleten marad egész nap sok felhő. Napközben elsősorban délen és nyugaton néhol, estétől keleten elszórtan valószínű csapadék. Az északira, északkeletire forduló szél megélénkül, kedden az Alpokalján néhol meg is erősödik.  

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 15 fok között valószínű, de északkeleten a völgyekben több fokkal hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 18 és 24 fok között alakul.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek