Aktuális

Szexi apukák kerülnek pácba a gyerekek miatt

Bors

Létrehozva: 2019.10.26.

A TV2 hamarosan induló Mintaapák című napi sorozatában négy, merőben különböző apa próbálja megállni a helyét a mindennapokban. Az első videók szerint a vicces helyzetekben is bővelkedő sorozat karakterei nem is lehetnének különbözőbbek egymástól.

 Fenyő Iván – Géza, az exfocista

A sármos Géza saját bölcs elmondása szerint anyjuk helyett is anyjuk a gyerekeinek, csak az apjuk igazából. Gyereknevelési tapasztalatai kiválóak, szerinte a hányingerre kóla helyett sört lenne érdemes adni a kisfiának, mivel az ütősebb és gyorsabban hat, de ennek ellenére gondos apuka.

A karaktert alakító Fenyő Iván már túl van a negyedik X-en, és egy korábbi, nekünk adott interjúja szerint mostanra érett meg az apaságra. 

Klem Viktor – Szabi, a válóperes ügyvéd

Laza, csajozógép mintaapa, aki retteg a felelősségtől. Szabi úgy gondolja, élete legnemesebb kihívása az apaság, és még az ágyba pisiléstől sem retten meg. Klem Viktort a figura rejtett értékei fogták meg.

– Érdekes, mikor a csak a saját szabályait követő figura egy-egy pillanatban egyszer csak ellágyul. Egy olyan pali lesz, akit abban a pillanatban kenyérre lehet kenni – mesélte Klem.

Mészáros Béla – Miki, az elvált férj

A háromgyerekes elvált férj folyamatosan a régi és az új családja között vergődik, szerinte egy szülő sem tesz különbséget a gyerekei között, ezért nemes egyszerűséggel mindhármat a kedvencének nevezi. 

Miki mottója a pontos tervezés, előrelátó szervezés, szerinte ez a titka mindennek. Mészáros Béla imádja a forgatást, sőt egy meglepő kulisszatitkot is elárult. 

– Nekem a gyerekekkel ugyanolyan jó dolgozni, sőt néha talán még jobb is, mint a felnőttekkel. Velük is nagyon jó, de a lányomat alakító Olívia hihetetlenül talpraesett. Többször volt, hogy miattam kellett újravenni egy jelenetet, nem Olívia miatt, mert ő pontosan megcsinált mindent – mesélte a TV2-nek a 40 éves színész.

Szabó Kimmel Tamás – Tamás, az  állatorvos

A visszafogott özvegy kislánya előszeretettel játssza édesapja Cupidóját, és attól sem riad vissza, hogy összeboronálja őt a Kovács Patrícia által alakított óvó néniével. Szabó Kimmel Tamás saját apai tapasztala­tait használta fel a karakter hiteles ábrázolásához. 

– Hétköznapi jelenetek íródtak, és ezekben nagyon komfortosan érzem magam, mert nekem is egy hasonló korú lányom van.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek