A stigma szót a mindennapi beszédben bélyeg, megbélyegezettség jelentéssel, és általában negatív értelemben használjuk. Eredetileg azonban a stigma testi jegy vagy fájdalom, amely olyan testtájakon jelenik meg, amely Jézus keresztre feszítését idézi.
A stigmák a keresztény misztika legtitokzatosabb jelenségei közé tartoznak. A vérző sebek általában éjszaka, Jézus keresztjének szemlélése közben tűnnek elő a kiválasztottak testén, s ezekhez időnként a lebegés vagy a jövőbe látás képessége is társul. A stigmák általában a katolikus valláshoz, illetve a katolikus hívekhez kötődnek, megjelenésük okai vitatottak. Vannak, akik szerint természetfeletti, csodás eredetűek, mások viszont csalásnak vélik, illetve inkább az orvosi magyarázatoknak hisznek.
Egyértelmű képek
A feljegyzett esetek is különbözőek. A „klasszikus”, amikor a stigmatizált testén megjelenik az öt szent seb, vagyis – Jézushoz hasonlóan – a szögektől esett sebek a kézen, a lábon és a lándzsadöfés az oldalán, illetve ezek valamelyike. Vannak, akiknek a tövisek okozta sebek jelennek meg a homlokukon, mások vért izzadnak vagy könnyeznek. Léteznek olyan stigmatizáltak, akik csak a sebek fájdalmát érzik anélkül, hogy azok megjelennének: ők láthatatlan stigmákat viselnek. Máskor a seb és az óriási fájdalom együtt jelentkezik. Egyes stigmatizáltak sebei nem gyógyulnak be, frissek maradnak és mégsem fertőződnek el. Megtörtént, hogy a jegyek első megjelenése után a stigmatizált folyamatosan viselte azokat, de az is előfordult, hogy a stigmák csak a nap adott időszakában vagy csak bizonyos napokon jelentek meg.
Szentté avatják őket
Az első dokumentált eset, amelyet a római katolikus egyház is autentikusnak, hitelesnek fogad el, Assisi Szent Ferencé (1182–1226), aki először 1224-ben tapasztalta a stigmákat. Az egyház addigi történelmében a stigmatizáció ismeretlen volt, de utána egyre többen számoltak be arról, hogy megjelentek a sebek. Senki sem tudta azonban megindokolni, hogy Isten miért kezdett el hirtelen ilyen jeleket küldeni.
A modern kor leghíresebb stigmatizáltja Szent Pio atya (1887–1968), akinek a sebeit korszerű tudományos eszközökkel vizsgálták meg: a stigmák először 1911-ben, 24 évesen jelentek meg, 1920 és 1950 között több orvos és tudós is megvizsgálta a jeleket. Mindannyian egyetértettek abban, hogy azok valósak, ám eredetüket nem tudták egyértelműen meghatározni. Az egyház elfogadta a Pio atya őszinteségére vonatkozó bizonyítékokat és II. János Pál pápa 2002-ben a szentek sorába emelte őt.
Napjainkig 328 stigmatizáltról tudunk (47 férfi, 281 nő), húszat szentté, harmincnyolcat boldoggá avatott az egyház.
Akadnak csalók is
Sienai Szent Katalin a XIV. században élt, és a látható stigmákat 28 évesen nyerte el. Mivel nem akarta magára vonni a figyelmet, arra kérte Istent, vegye el a testi sebeket és csak fizikai fájdalomban részesüljön – attól kezdve láthatatlan stigmákat viselt.
Olyan is előfordult, hogy valaki „csalt”, de később beismerte, hogy sebeit maga okozta.
Magdalena de la Cruz ferences rendi szerzetesnővér Spanyolországban élt a XVI. században. Évekig állította, hogy csodálatos módon elnyerte a szent sebeket. Híres volt, sokan élő szentként tisztelték. A nővér az élete végén, miután súlyosan megbetegedett, beismerte, hogy sebei nem isteni eredetűek. Az inkvizíció kihallgatta, és mivel bűnösnek találták, az ítélet szerint élete hátralevő részét vezekléssel kellett töltenie.
Egyháztörténészek kutatása szerint a stigma pszichoszomatikus jelenség is lehet. Bebizonyosodott, hogy egy hisztérikus lelkialkatú ember hajlamosabb rá, főleg, ha egészsége gyenge. A stigmák nem bizonyítékai, legfeljebb jelei az életszentségnek. Ami számít, az minden esetben az Istennek való önátadás gesztusa. A stigmák legfőbb üzenete a modern kor embere számára az lehet, hogy Krisztus mindig ott van a szenvedő ember mellett.
Két stigmata magyar
