Aktuális

Azt hazudta, egy barátját látogatta meg - valójában a kerékpárokat lopta a társasházból

Police.hu

Létrehozva: 2019.11.10.

A kispesti rendőrök elfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint egy biciklit ellopott, majd másnap újabb kerékpárokat akart elvinni.

Egy férfi 2019. október 21-én éjjel Budapest XIX. kerületében, egy Ady Endre úti társasház lépcsőházában levágta egy – három lakattal rögzített – kerékpár láncát, majd ellopta a biciklit. Másnap éjjel szintén egy XIX. kerületi társasházból próbált ellopni három kétkerekűt.

Miután a férfi levágta a lakatokat, az egyik kerékpárt éppen vitte le az emeletről, amikor a lakók kérdőre vonták. A férfi azt mondta nekik, hogy a házban lakó barátját látogatta meg. Nem hittek neki, és hívták a rendőrséget, de addigra a bicikli tolvaj elfutott a helyszínről.

A nyomozók a biztonsági kamerák felvételei alapján azonosították az 50 éves budapesti G. Attilát, akit 2019. november 6-án reggel budapesti lakásán elfogtak, és előállították a kerületi rendőrkapitányságra.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIX. kerületi Rendőrkapitányságának nyomozói az 50 éves férfit gyanúsítottként hallgatták ki. G. Attila ellen két rendbeli lopás bűntett és egy rendbeli lopás bűntett kísérlet miatt folyik eljárás.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek