Aktuális

Jogerősen húsz év fegyházra ítélték a szamossályi gyilkosság elkövetőjét

MTI

Létrehozva: 2019.11.12.

A Debreceni Ítélőtábla kedden helybenhagyta a Nyíregyházi Törvényszék elsőfokú ítéletét, és jogerősen húsz év fegyházra ítélte azt a férfit, aki 2016-ban betört egy szamossályi házba, halálra verte a tulajdonost, egy másik rablásban pedig súlyosan megsebesített egy férfit - közölte a táblabíróság sajtószóvivője az MTI-vel.

Fórizs Ildikó közleményében azt írta, hogy T. M.-et nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében és életveszélyt okozó testi sértés kísérletében mondták ki bűnösnek.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2016. május 27-én italozás után, kezében vascsővel bemászott egy szamossályi udvarba, majd a házba betörve pénz után kutatott. Az ott lakó 61 éves nő tetten érte a férfit, aki a csővel nagy erővel fejen ütötte, majd a földre eső nőt még legalább nyolc-kilencszer bántalmazta.

A sértett a helyszínen meghalt, a vádlott az asszony zsebeiből kivett ezerkétszáz forinttal és egy elektromos szivattyúval hagyta el a helyszínt.

A férfi néhány órával később egy 69 éves férfi házába is bement, aki szintén rajtakapta és dulakodni kezdtek. A vádlott kalapáccsal többször fejbe ütötte a sértettet, majd elmenekült a helyszínről. Az idős férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek