Fenyő-ügy

Így néz ki most a Gyárfás Tamás megbízásából meggyilkolt Fenyő János sírja

Bors

Létrehozva: 2025.04.11.

Máig gondozzák hozzátartozói a Kozma utcai izraelita temetőben nyugvó Fenyő János sírját. A magyar maffiatörténelem egyik, nagy vihart kavart gyilkossági ügyében április 10-én született jogerős ítélet. Gyárfás Tamást felbujtóként 7 év börtönnel, Portik Tamást pedig életfogytiglannal sújtották Fenyő János megöletése miatt.

Számtalan kő, illetve rózsával díszített koszorú, valamint egy leégett mécses őrzi Fenyő János emlékét. Az 1998-ban meggyilkolt médiamogul sírja a Kozma utcai izraelita temetőben van. Egy nappal azután jártunk ott, hogy a bíróság Gyárfás Tamást jogerősen 7 év börtönre, Portik Tamást pedig életfogytiglanra ítélte.

Fenyő János sírja
Gyárfás Tamás 
ítélete után
Gyárfás Tamás ítélete után így néz ki Fenyő János sírja  / Fotó: Bors

Gyárfás 27 évvel Fenyő János halála után megy börtönbe

A Fővárosi Ítélőtábla osztotta az ügyészség álláspontját, mely szerint Gyárfás bízta meg Portik Tamást azzal, hogy szervezze meg a vállalkozó likvidálását. A feladatot végül Jozef Rohac végezte el, esélyt sem hagyva Fenyőnek: egy piros lámpánál odalépett a luxusautójához, és lelőtte.

Zsidó hagyomány szerint köveket helyeztek el a vállalkozó nyughelyén / Fotó: Bors

Fenyő János szerettei a merénylet után kerülték a nyilvánosságot. Az üzletembernek és modell feleségének két gyermeke született, Dóra és Dávid, igaz, utóbbit Fenyő soha nem tarthatta a karjában, mert a fiú hónapokkal az apja halála után látta meg a napvilágot. A család információink szerint hol Svájcban, hol Amerikában tartózkodik, de a vállalkozó, sírja szépen gondozott. A sírra zsidó szokás szerint főleg köveket visznek a vállalkozó szerettei és barátai, hogy kifejezzék: örökre emlékezni fognak az elhunytra. A kövek a lélek halhatatlanságát, az öröklétet szimbolizálják a zsidó sírokon.

Fenyő János a szüleivel fekszik közös sírban. Édesapja hat évvel korábban hagyta itt a földi létet, ám az édesanyja megérte fia meggyilkolását, neki a mély gyász jutott osztályrészül. Őt 2001-ben temették szerettei mellé.

Jogerős az ítélet

Mint arról a Bors beszámolt, megszületett a jogerős ítélet az 1998-ban, Budapesten meggyilkolt Fenyő János ügyében. Gyárfás Tamást elítélte a bíróság, Portik Tamás életfogytiglant kapott. Így került pont került a magyar maffiatörténelem egyik legnagyobb port kavart leszámolási ügyének végére. Bár a gyilkos, Jozef Rohac már korábban börtönbe került, a likvidálást közvetlenül megrendelő Portik Tamást, illetve a „problémája megoldására” őt felkérő Gyárfás Tamást csak most ítélték el jogerősen.

Nézd meg az ítélethirdetésről készült videónkat:


 

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek