Aktuális

Súlyos beteg feleségéért küzd az agydaganatos apa

Bors

Létrehozva: 2019.12.09.

Agydaganattal küzd, háztartást vezet, gyereket nevel, ápolja, gondozza súlyos beteg feleségét. Sándor mégis töretlenül hisz benne, hogy az asszony egyszer újra talpra áll, és minden olyan lesz, mint régen.

A földeáki Mikáczó Sándor otthon ápolja feleségét, aki egyelőre nem tud magáról és családjáról gondoskodni. A nő agyvérzése után az orvosok sem sok jóval kecsegtették Sándort, de ő meghozott egy életre szóló döntést, és hazavitte Anitát. Férje gondoskodása, a család közelsége ki­zökkentette a nőt az állapotából, és csodával határos módon fejlődni kezdett.

Sándort tavaly januárban agydaganattal műtötték, de ideje sem volt felépülni, felesége márciusban kapott agyvérzést. Az orvosok mindent elkövettek, több mint húsz mű­tétet hajtottak rajta végre, de hosszú ideig tartó kómában esett, és a végtagjai lebénultak.

– A rehabilitáció nem ment valami jól – kezdte Sándor a Borsnak – Én ezt nem hagytam annyiban. Nekem és a lányainknak is szükségünk van Anitára. Hazavittem, és logopédushoz, tornászhoz, sőt uszodába is hordtam, meg is lett az eredménye, fejlődni kezdett a beszéde és a mozgása. Szellemileg teljesen ép, de egyelőre csak halkan kommunikál, és csak azzal, akit elfogad – magyarázza a családapa.

Sándornak fel kellett hagynia a munkájával ahhoz, hogy Ani­ta gondozását teljesen el tudja látni.

– A feleségemnek fodrászüzlete volt, én pedig családi gazdaságot vezettem. Jelenleg ápolási segélyt kapok, de az nem elég a rehabilitációra és a magunk eltartására. Sajnos földet, ingatlant, autókat is el kellett adnunk, megtakarításainkat feléltük Anita felépülésének érdekében – meséli Sándor.

A férfi daganata kiújult, így újabb megpróbáltatások várnak rá. Attól tart, hogy ha kórházba kerül, nem lesz, aki ellássa lányait és Anitát.

– Szükségünk lenne olyan eszközökre, amik segítik a mozgását, hogy el tudja látni magát. Így kicsit fellélegezhetnék – zárja Sándor.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek