Aktuális

Szentkirályi Alexandra lesz a kormány új szóvivője

Címkék
közélet

Bors

Létrehozva: 2019.12.21.

Január elsejétől Szentkirályi Alexandra lesz a kormány új szóvivője. A politikus az előző önkormányzati ciklusban Tarlós István mellett dolgozott fő- polgármester-helyettesként.

Január elsejétől  Szentkirályi Alexandra lesz a magyar kormány szóvivője, aki egy, a Facebookra feltöltött kisfilmben mutatkozott be. A korábbi fő­polgármester-helyettes Hollik Istvánt váltja, aki ezután a na­gyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatója lesz Hidvéghi Balázs helyett, akit EP-képviselőnek választottak.

Szentkirályi Alexandra a Fidelitasban kezdett politizálni, 2007–2010 között a szervezet budavári csoportelnöke, majd 2010–2014 között képviselő volt a Fővárosi Önkormányzat FIDESZ-KDNP frakciójában. 2014-ben lett főpolgármester-helyettes, a főváros kultúrával, oktatással, szociálpolitikával, ifjúságpolitikával, sporttal, környezetvédelemmel, turisztikával és városarculattal kapcsolatos feladatait látta el.

Fiatalos, közvetlen hangú be­mutatkozó videójában Szentkirályi Alexandra elmondta: örül, hogy az új munkája is az emberekről fog szólni, és fon­tos célja a különböző vélemények közvetítése a kormány felé.

– Az elmúlt öt évben főpolgármester-helyettesként dolgoztam Budapesten. Sok más mellett városmarketinggel, kultúrával, sporttal, turizmussal, te­hát a közigazgatás emberi oldalával foglalkoztam. Ezért is örülök, hogy az új munkám is az embe­rekről fog szólni. Az a célom, hogy tudjátok, mi­re számíthattok egy-egy kormányzati döntés nyomán. Van azonban egy másik fontos szempont is, szeretném a ti véleményeteket is közvetíteni a kormány felé.Tartsatok velem! – mondta bemutatkozó videójában.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek