Még életében kezdte el mumifikálni saját magát egy buddhista szerzetes, testét azóta is üvegvitrinben őrzik egy thaiföldi templomban. Szemét divatos napszemüveg takarja el.
Thaiföld a turisták közkedvelt úti célja, számos látványosság várja az odautazókat. A Wat Khunaram-templomba betérve érdekes látvány fogadja a látogatót: egy divatos napszemüveget viselő múmia. Ám a történetét már kevesen tudják.
15 napig meditált
Luang Pho Daeng 1894 körül született, majd 20 éves korában szerzetesnek állt egy rövid időre. Pár hónap múlva viszont meggondolta magát, családot alapított és sikeres vállalkozást irányított. Majd 1944-ben, 50 évesen ismét a szerzetesek közé állt, amit felesége és hat gyermeke teljes mértékben támogatott. A férfi teljesen elmerült a buddhizmusban, és megszállottan gyakorolta a különböző meditációs gyakorlatokat. Különösképpen a „vipassana” meditációban mélyült el, aminek a lényege a tisztánlátás. Vagyis hogy úgy lássa az ember az életét, ahogyan van és ne úgy, ahogyan látni szeretné. Annyira megszállott volt, hogy képes volt egyhuzamban tizenöt napig mozdulatlanul meditálni. Nem evett, nem ivott semmit, elutasított minden gondoskodást.
Magvakkal kezdte
Olyannyira híres lett Pho Daeng, hogy nemcsak a helybeliek látogatták meg, hanem messzi távolból is rengetegen érkeztek, hogy tanulhassanak tőle. Hetvenkilenc évesen, 1973-ban a születésnapja után látta közelgő halálát, ezért eldöntötte, hogy mumifikálja magát. Megkérte a szerzeteseket, hogy amennyiben sikerrel jár, testét helyezzék egy üvegvitrinbe, hogy örökké látható legyen.
Maga a folyamat egy ősi gyakorlat, ami keserves és hosszú szenvedéssel jár, de fizikailag lehetséges. Bár Pho Daeng útját nem dokumentálták, de fennmaradtak régebbi szerzetesek módszerei, amiket valószínűleg ő is használt. A mumifikálás első szakaszában szinte semmit nem lehet enni, csak diófélét, magvakat és néhány gyümölcsöt.
A következő ezernapos időszakban már csak gyökereket, fakérget és néhány gyümölcsöt lehet bevinni a szervezetbe. Ebben a szakaszban kezdődik az „urushi”, vagyis a lakkszömörce nedvéből készült főzet adagolása. Ezt a főzetet egyébként az edények fényezésére, lakkozására használták, a szervezetre közepesen mérgező hatása van. Folyamatos hányást generál, ami teljesen kiszárítja a testet, ezzel elkezdődik a test tartósítása.
A fázis végén alig több az ember, mint egy élő múmia, csak csont és bőr. A harmadik és egyben végső szakasz a halál kivárása egy kősírban.
Csengővel jelzett
A sír pontosan akkora, hogy lótuszülésben elférjen benne a szinte alig élő szerzetes, amiben halála végéig már csak meditál. A sírba be van építve egy szellőző és egy csengő, amit naponta többször megszólaltatott, jelezve, hogy még életben van. Amikor napok óta nem csengetett, a szellőzést eltakarták és ezer napra teljesen lezárták a kősírt.
Napszemüveget kapott
Ezer nap után ismét felnyitották a sírt, a mumifikálódott testet pedig kiállították. Közel két évtizeddel a férfi halála után, 2002-ben röntgenvizsgálat alá vetették a testét. Elképesztő, hogy a belső szervei és az agya is ép maradt, csak egy kicsit deformálódtak a kiszáradás miatt.
Egyedül a szeme nem bírta az időt, belesüllyed a koponyába. Az ezer nap alatt a gekkók előszeretettel költötték a szemüregben a tojásaikat, így valószínűleg nem nyújtott szép látványt. Ezt erősítette az is, hogy az odalátogató gyerekeknek is maradandó sokkot okozott a szem nélküli múmia. A szerzetesek ezért egy divatos napszemüveget tettek az arcára, amivel egy fokkal barátságosabb külsőt kölcsönöztek az önmumifikált testnek.
