Aktuális

Csaknem háromszáz épületben okozott kárt a viharos szél szerdán

MTI

Létrehozva: 2020.02.05.

Országszerte csaknem háromszáz épületben, köztük 37 közintézményben okozott kárt a viharos szél szerdán - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivő-helyettese este az MTI-vel.

Dóka Imre elmondta: továbbra is több mint kétszáz helyen dolgoznak a tűzoltók. A legtöbb esetük Budapesten, Pest, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén, Zala, Győr-Moson-Sopron, és Veszprém megyében volt.

Leszakadt vezetékek miatt 12 megye egy-egy területén szünetelt átmenetileg az áramszolgáltatás.

Kidőlt fák, leszakadt faágak több helyen a közúti és a vasúti közlekedést is akadályozták.

Dóka Imre kitért arra is, hogy a fővárosban is sokszor riasztották a tűzoltókat, főleg fakidőlések, leszakadt faágak miatt. Budapesten több mint harminc épületben keletkezett kár.

Az OKF azt kéri, figyeljék az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzéseit.

A meteorológiai szolgálat szerda este azt közölte: a késő esti órákig az ország nagy részén várhatók viharos széllökések.

Csütörtökre némileg mérséklődik a szél, de az ország nagy részére továbbra is figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek