Aktuális

Halálos beteg apa nem hitte, hogy az anya egyedül is fel tudja majd nevelni a gyereküket, rettenetes lépésre szánta el magát

Bors

Létrehozva: 2020.02.06.

Forrás: via Vkontakte

A negyvenéves Oleg Dracsevnél halálos agydaganatot találtak az orvosok, ami érthető módon sokkolta a férfit. Arra viszont senki nem gondolt, hogy Dracsev kétségbeesésében tragikus lépések sorozatára szánja el magát.

A férfinek az lett a meggyőződése, hogy a felesége képtelen lesz felnevelni a 13 éves fiukat, ezért Dracsev egyik reggel, miután felesége elindult dolgozni, 

álmában megölte a gyereket.

Később aztán egy késsel rátámadt a feleségére is, akinek úgy sikerült végül megmenekülnie, hogy bezárkózott a moszkvai otthonuk fürdőszobájába.

A férfi fejlesztőmérnökként dolgozott. A környékbeliek gondos, szerető családként ismerték őket, akik gyakran járnak együtt túrázni és úszni. Apa és fia együtt épített például ólat is a kutyájuknak a nyaralójuknál.

- El se tudják képzelni,

mennyire szerette a fiát 

- mondta a helyi lapoknak a férfi anyja. - Soha nem büntette meg. Sajnos, miután kiderült, hogy rákos, megőrült - folytatta a nő.

A férfit most egy moszkvai klinikán vizsgálják.

(via Mirror)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek