Aktuális

Koronavírus – Bőven van szájmaszkunk

Bors

Létrehozva: 2020.02.03.

Magyarországon még mindig nincs diagnosztizált koronavírus-fertőzött. A felkészülés a halálos kór ellen nálunk is rendben folyik.

Forrás: MTI

A múlt héten megalakult operatív törzs a hét végére kidolgozott a koronavírus elleni védekezés részeként egy akció­tervet, melynek több pontját már végre is hajtották. A most elfogadott intézkedések célja, hogy kiszűrhetővé és azonnal kezelhetővé váljon egy esetleges megbetegedés.

Múlt hét péntektől egy hatósági döntés értelmében minden Kínából közvetlen járattal érkező utast az országba belépés előtt, még a repülőtéren hőmérős szűrésnek vetnek alá. Az Air China január 31-i járata volt az első érintett – áll a Budapest Airport közleményében.

Hazatértek a magyarok

A járvány kitörése után 7 magyar állampolgár kérte a kimenekítését a külügytől Hupej tartományból. A műveletet az illetékesek megszervezték, és vasárnap nem sokkal fél 3 után megérkezett Franciaországba az a repülő, amely mások mel­lett azt a hét ma­gyar állampolgárt is hozta, akik úgy döntöttek, hogy szeretnének hazatérni a lezárt kínai tartományból.

– Hazaszállításuk rendben halad, a francia repülőgép a tervezetthez képest valamivel később kapta meg az engedélyeket a kínai hatóságoktól, de a legfontosabb, hogy megkapta – tájékoztatott Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára, aki az MTI-nek azt is elmondta, hogy a hazautazó magyarok még indulás előtt két orvosi vizsgálaton is átestek. Mindegyik jól van, és tünetmentesek.

A Magyar Hon­védség repülőjével vasárnap este megérkeztek Bu­da­pestre, és két hétig karanténban lesznek.

Rabok gyártják a maszkokat

Az elítéltek átálltak a szájmaszkok gyártására, ha szükség lenne rá a jövőben. A büntetés-végrehajtási szervezet soron kí­vül megkezdte az egészségügyi védőmaszkok gyártását, naponta 20 ezer darabot tudnak le­gyártani.

– A védőmaszkok gyártásához minden alapanyag rendelkezésre áll, a rabok hosszított idejű váltásban, napi 12 órán át készítik, csomagolják a maszkokat – mondta Orosz Zoltán, a Büntetés-végrehajtás Országos Pa­rancsnokságának (BVOP) szóvivője.

Hangsúlyozta, hogy már most jelentős készletük van, több mint 320 ezer darab. A legyártott maszkokat az ország több pontján raktárakban tartják, ezekről a helyekről szükség esetén azonnal szállíthatók.

Felkészültek az iskolák

A felsőoktatás, a klinikai központok felkészültek a koronavírus-fertőzéssel kapcsolatos feladatok végrehajtására – jelentette ki Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Mi­nisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára vasárnap. – Ahogy arról korábban beszámoltunk, kérdőívek segítségével kiszűrik azokat a hallgatókat, akiknél felmerülhet a fertőzés kockázata, és elkülönítik őket egy időre, 14 napra, ha szükséges. Rendszeresen lázat mérnek az intézmények területein. –

A rövid távú teendők mellett hosszú távú feladat egy vakcina kifejlesztése. Ehhez minden erőforrás rendelkezésre áll a magyar felsőoktatásban – mondta Bódis József felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkár a sajtótájékoztatón. 

Szájon át is terjedhet

Közben kínai kutatók arra jutottak, hogy vélhetően nemcsak cseppfertőzéssel, hanem az emésztőrendszeren keresztül is terjedhet az új koronavírus – számolt be a Hszinhua kínai állami hírügynökség vasárnap. Sok betegnél nem a ragályra jellemző tünetek, csak hasmenés jelentkezett. Eszerint úgy is okozhat megbetegedést, ha szájon át kerül a szervezetbe.
Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek