Az író két éve ápolja tolószékbe kényszerült feleségét. A feltétlen életszeretet segíti át a nehezebb pillanatokon.
Forrás: Saját fotó
Magát a halált neveti ki legújabb könyvében Müller Péter. Az idén 84. életévébe lépő író legújabb, Világvége című művén sokan észrevehették, hogy a súlyos cím ellenére egy bohóc található a borítón, így legnagyobb rajongói már érezhették: a komoly felütés ellenére könnyedebb hangnemű lesz a regénye.
– Az élet alapvetően tragédiák sorozata, Buddha is azt mondta: A lét szenvedés. Zokogva jövünk a világra és nagyon nehezen halunk meg. Azt viszont nem szabad elfelejteni, hogy a vég mindig valami újnak a kezdete, Jézus is azt mondta: a magnak el kell halnia ahhoz, hogy valami új teremjen. A könyvhöz nagyban hozzájárul, hogy megéltem a második világháborút gyerekfejjel. Egy óvóhelyen voltunk az otthonuk mellett az édesanyámmal, amikor bombáztak. Az egyik az otthonunkat találta el, ha akkor ott vagyok, már nem beszélgetnénk. Amikor ott voltunk a romok és az elégett játékaim mellett az édesanyám, a hősöm annyit mondott: „Most képzeljük azt, hogy ez nem is volt a miénk”. Ez az életszeretet és humor az, ami kísért engem az életem során – mesélte a Vasárnapi Borsnak Müller, aki élete mottóját a Szomorú vasárnap című darabban mondta ki, amit jelenleg is nagy sikerrel játszanak a Madách Színházban.
– Csak átutazók vagyunk itt a Földön – hangzik el a műben. Lassabban fog már kicsit az agyam, de igyekszem magam formában tartani: most is konditeremből és szoláriumból jövök. Isteni közösség vár engem ott, mindenki annyira önfeledt. Ez az öröm kell, hiszen a nevetve élni és boldogan meghalni azt jelenti, hogy elrontottuk az ördög számadását, én így várom a véget – osztotta meg lapunkkal gondolatait Péter, aki már most legújabb könyvén dolgozik, miközben szeretett felesége ápolásával tölti a napjait.
– Két éve eltörte a lábát és tolószékbe kényszerült. Ez is lehetne világvége, miközben olyan életszeretet van benne, ami sokszor pont engem segít át a nehéz pillanatokon. 1955-ben, amikor először megláttam, tudtam, minket egymásnak szánt az ég, és ez azóta sem változott. A testünk megöregedett, de a szeretet és a pillanataink soha – fűzte hozzá.
