Aktuális

Azt mondták az orvosok a háromgyerekes családapának, már csak hónapjai vannak, most minél több üzenetet szeretne a kisgyerekeinek hátra hagyni

Bors

Létrehozva: 2020.03.05.

A 28 éves apuka, Aeron Williams négy hónappal ezelőtt úgy érezte, valami nincs rendben. Akkor kezdett nehezére esni a nyelés, és kicsit később elkezdett refluxosan köhögni. Eleinte nem aggódott, a karácsonyi időszakot a legnagyobb békében töltötte a partnerével, Kirtsty Legore-ral és három gyerekükkel.

- Hetente egyszer-kétszer megesett, hogy nem tudtam lenyelni az ételt, megakadt a torkomon. Később aztán, ez naponta előfordult. Rákerestem a neten a tüneteimre, és az is felmerült,

hogy rákos lehetek.

Az orvosok csak legyintettek, hogy a korom miatt ennek kicsi a valószínűsége. 

A férfi aztán a következő hónapokban állandóan betegeskedett, és 20 kilót fogyott. Amikor legközelebb az orvosokhoz ment, hamar kiderült, hogy egy

9 centis daganat

nőtt a nyelőcsövére, és hogy a rák szétterjedt a nyirokcsomóira és a májára. Az orvosok közölték vele, hogy már legfeljebb csak hónapjai lehetnek hátra.

- Voltak jobb és rosszabb heteim. Arra várok, hogy a doktor egyszer csak elárulja, hogy csak viccelt, semmi súlyos bajom. Tudom, hogy nem gyógyítható. Azóta szeretnék mindenkit meggyőzni, hogy kössön életbiztosítást. Én nem kötöttem, és most semmit nem hagyok a családomra - mondta Williams.

- Szeretnék valamit hátra hagyni, hogy a gyerekeimnek ne kelljen szenvedniük. Jobban nem tudtam kitalálni, minthogy gyűjtést szerveztem, hogy valahogy biztosítsam egy darabig a megélhetésüket. Ezenkívül szeretnék leveleket, üzenetek és felvételeket hagyni rájuk, hogy emlékezzenek,

milyen ember is voltam 

- magyarázta a megtört szívű apa.

(via Mirror)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek