Forrás: Vaskó Tamás
Tóth Gizella Anna lánya hat évvel ezelőtt távozott az égbe. Dorka gyermekkora óta rejtélyes betegségben szenvedett: rendszeresen elájult. Az orvosok sem tudták, mi okozza. Végül ez lett a végzete: fürdés közben elvesztette az eszméletét a kádban, és nem ébredt föl többé.
Az anya sokáig vigasztalhatatlan volt, aztán elfogadta, hogy szeretett gyermeke átköltözött az angyalokhoz. Azóta festőművészként igyekszik másokon segíteni.
A sorsunk meg van írva
– vallja Anna, aki hihetetlen derűvel tekint vissza lánya életére.
Mi okom lenne szomorkodni, amikor 25 évet kaptam Dorkától ajándékba? Közöttünk pici kora óta rendkívül erős lelki kötelék volt, szinte egymás rezdüléseit is éreztük.
Dorka annak ellenére rajongott a színházért, hogy csak nagy ritkán jutott el valamelyik teátrumba. Veleszületett tehetségének köszönhetően az első próbálkozására felvették a Színművészeti Egyetem dramaturg szakára, amikor 300 jelentkező közül csak 12 diákot választottak ki. Kreativitását valószínűleg az édesanyjától örökölte.
– Magamtól tanultam meg varrni és kézi csomózású szőnyegeket készíteni. Életem nagy részében reggeltől estig dolgoztam, de három évvel ezelőtt el kellett rajtam végezni egy komoly műtétet. Akkor visszavettem a tempóból, ám a tétlenséget nem tudtam volna elviselni. Ezért kezdtem el festeni.
– Dorka február 3-án ment el. Egy idő után elkezdtem gondolatban kommunikálni vele. Ma is vannak megérzéseim, olyan, mintha valaki súgna nekem. Tudom, hogy ez csakis a lányom lehet. Érezteti velem, mikor, mit kellene tennem, és hogyan kell viselkednem egy adott szituációban. Egyértelműen megtapasztaltam, hogy nem az elmém bomlott meg, hiszen Dorka mindig a mostani helyzetnek megfelelően szól hozzám
– magyarázta Anna.
A művész egy nap éppen egyedül tartózkodott otthon, amikor ellenállhatatlan késztetést érzett arra, hogy elővegye az eszközeit.
– Elkezdtünk együtt festeni. Én tartottam az ecsetet, ő pedig vezette a kezemet. Egy nagy zöld mezőt készítettünk, amit kiegészítettünk egy okkersárga és egy fehér résszel.
Megkérdeztem Dorkától, hogy merre jár, mire ő a hófehér kör aljához, majd a közepéhez vitte az ujjamat, ami éppen egy angyalformát mutatott. Két évvel később a kezembe került egy könyv, amelyben hasonlóképpen írták le a mennyországot. Dorka mindig szeretett másokon segíteni.
Előfordult, hogy a saját ebédjét odaadta egy hajléktalannak, máskor pedig csak azért töltött két éjszakát a Margit-szigeten, hogy megtapasztalja, milyen a fedél nélküliek élete. Azért is tudtam elfogadni, hogy átköltözött egy másik dimenzióba, mert tudom, hogy ő csak a legjobb helyen lehet – szögezte le a festőművész.
Anna úgy érzi, azzal ápolhatja leginkább a lánya örökségét, ha annak szenteli életét, hogy másokon segítsen. Összeszámolni sem tudja, hány festményét ajándékozta el olyan embertársainak, akiknek elhunyt valamelyik hozzátartozója.
– Ahogy elkezdek beszélgetni a sorstársaimmal, megérzem, milyen képre van szükségük. Én így tudok gyógyítani a szeretetem és a művészetem segítségével.
