Aktuális

Koronavírus - Szükségállapotot hirdetett Szlovákia

Bors

Létrehozva: 2020.03.17.

Olaszországban 349-en haltak meg egy nap alatt koronavírus-fertőzésben. Sötét jövőképet fest a német gazdaság helyzete, néhány országban pedig gyakorlatilag leállt a tömegközlekedés, fél Európa szükségállapotot hirdetett, legutóbb Szlovákia.

Forrás: MTI

Rengeteg az áldozat

Mindössze egy nap leforgása alatt 349 halálos áldozata volt a koronavírusnak Olaszországban, ami 19,3 százalékos növekedést jelent. Így már 2158 olaszországi halottja van a járványnak.

Eközben 3233 új megbetegedést regisztráltak a hatóságok, amellyel a koronavírus olasz fertőzötteinek a száma 27 980-ra nőtt. Bizakodásra az adhat okot, hogy az új megbetegedések csak száma 13 százalékkal emelkedett, ami február 21. óta a leg­alacsonyabb ütem. Eddig 2749 fő gyógyult fel hivatalosan a koronavírusból Itáliában, szemben az egy nappal korábbi 2335-tel. 

Közben karanténba vonult a lengyel kormány egy része, miután Michal Wos környezetvédelmi miniszter pozitívnak bizonyult az új koronavírusra. Ezért elhalasztják az államfő által összehívott, a gazdaságélénkítő intézkedéscsomagról szóló kabinettanácsi ülését.

Elzárva a külvilágtól

Története legnagyobb havi zuhanását szenvedte el a német ZEW gazdasági hangulatindex. Ezzel 2011 decembere óta a legalacsonyabb szinten van a mutató. Az ING Bank közgazdásza szerint ez jókora recessziót vetít előre a német gazdaságban, az idén 1,5%-nál nagyobb visszaesésre számítanak. 

– Szlovákiában szükségállapotot hirdettek, minden boltot és szolgáltatót bezártak, csak a gyógyszertárak, az élelmiszerboltok és a posták maradhattak nyitva, a kórházakban pedig szigorításokat vezettek be. 

– Szlovéniában szintén hasonló a helyzet, ahol a tömegközlekedést is teljesen leállították. 

– Ausztriában sem lehet igénybe venni a tömegközlekedési eszközöket, és betiltották az öt főnél nagyobb összejöveteleket is. Tirol vesztegzár alá került, ahol 245 fertőzöttet tartanak számon. 

– Ukrajnában szintén szinte minden bezár. Szerdán előreláthatóan április 3-ig leállítják az összes metró közlekedését az országban. A településeken belüli tömegközlekedési eszközökön kocsinként egyszerre legfeljebb tízen utazhatnak.

Óvatosan a készpénzzel!

Szerbiában kedd reggelig 65 fertőzöttet regisztráltak. Keddtől országszerte szinte teljesen leállt a hivatali, ügyfélszolgálati ügyintézés, a kormány bejelentése szerint a szükségállapot visszavonásáig a dokumentumok érvényességi idejét nem kell meghosszabbítani. Határozatlan időre leállította az április 26-ra tervezett általános választások minden előkészületi munkáját a szerbiai választási bizottság. A bankok mindenkit arra kérnek, hogy csökkentsék a készpénzhasználatot, és az ügyintézést is inkább elektronikusan végezzék.

Leállítják az oldalakat

Romániában a hatóságok a koronavírusos rémhíreket próbálják megfékezni egy újabb, a járvánnyal kapcsolatos hivatalos közleményeket összesítő honlap elindításával. Azt is kilátásba helyezték, hogy leállítják azokat a honlapokat, amelyek „tudatosan és rendszeresen” félretájékoztatják olvasóikat.

Csehországban a lakosság 73 százaléka saját személyére nézve is veszélyesnek tartja a koronavírus-járványt, s a kormány ezzel kapcsolatos óvintézkedéseit az emberek 91 százaléka szükségesnek tartja. A koronavírustól az országos átlagot meghaladón a prágaiak tartanak, akiknek mintegy 20 százaléka érzi magát nagyon veszélyeztetve.

Habsburg beteg

Karl von Habsburg főherceg a világon az első főnemes, akit diagnosztizáltak koronavírussal.

Az 59 éves férfi jól van, de a betegségét kellemetlennek nevezte. 

***

A koronavírussal kapcsolatos legfrissebb híreket ide kattintva találja!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek