Aktuális

Spanyolországban több mint ötszázan haltak meg egy nap alatt

MTI

Létrehozva: 2020.03.24.

Forrás: MTI/EPA/ANSA/Massimo Percossi

Spanyolországban több mint ötszázan veszítették életüket az elmúlt egy nap során koronavírus-fertőzés következtében - tájékoztatott Fernando Simón, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója madridi sajtótájékoztatóján kedden.

Az első megbetegedést még január végén jelentették a dél-európai országból, ahol az elmúlt néhány hétben jelentősen felgyorsult a betegség terjedése.

A hivatalos adatok szerint az eddig regisztrált fertőzöttek száma egy nap alatt 6500-zal emelkedett, és már meghaladta a 39 ezret. Közülük 22 ezer ember került kórházba, több mint 2600 beteget intenzív osztályon ápolnak. A halálos áldozatok száma 2686, míg a gyógyult pácienseké 3794.

A fertőzöttek között 5400 egészségügyi dolgozó van. Fernando Simón elismerte, hogy helyenként a védőfelszerelések utánpótlásának hiánya is hozzájárulhatott a szakszemélyzet megbetegedéséhez.

A rendőrség és a csendőrség tájékoztatása szerint a járvány miatt elrendelt korlátozások megszegéséért az elmúlt 24 órában 80 embert vettek őrizetbe az országban. Több esetben kórházból szöktek meg páciensek.

Miguel Ángel Villarroya, a hadsereg vezérkari főnöke a sajtótájékoztatón beszámolt arról, hogy a katonaság a repülőterek, vasútállomások fertőtlenítésén kívül az idősotthonok fertőtlenítését is végzi.

Megerősítette, hogy munkájuk során hétfőn több otthonban is elhunyt embereket találtak, ezekről értesítették az illetékes hatóságokat, amelyek megkezdték a halálesetek felderítését.

A spanyol közszolgálati televízió (TVE) információi szerint az egyik ilyen intézmény a spanyol fővárosban található, amelynek dolgozói arról számoltak be, hogy a feltételezhetően koronavírus-fertőzésben elhunyt áldozat elszállítására vártak, és az előírások szerint ilyenkor nem nyúlhatnak a holttesthez.

A madridi temetkezési vállalatok azonban túlterheltek, és mivel ezen a területen is hiány van a fertőzésvédelmi felszerelésekből, a város polgármestere a dolgozók érdekében átmenetileg megtiltotta, hogy a fővárosi fenntartású intézmények szállítsák, tárolják és temessék el a koronavírus-fertőzés halálos áldozatait.

"A drámai helyzetek nehéz döntéseket követelnek" - mondta José Luis Martínez-Almeida madridi polgármester, aki egyúttal azt is bejelentette, hogy a Jégpalota elnevezésű, fedett madridi műjégpályán ideiglenes halottasházat rendeznek be a fertőzött holttestek tárolására.

A spanyol légikikötők üzemeltetéséért felelős Aena vállalat közleményben tudatta, hogy a repülőterek működését a csökkent forgalomhoz igazítja, mivel a járvány miatt elrendelt országos szükségállapottal a kormány korlátozta a légi közlekedést is.

A madridi Barajas repülőtér négy terminálja közül hármat fokozatosan bezárnak, és minden tevékenységet a legkorszerűbb, 4-es terminálra irányítanak át. A barcelonai El Prat repülőtéren szintén csak egy terminál, az 1-es működik majd, azon belül is csak bizonyos kijelölt zónák.

A spanyol közlekedési tárca adatai szerint hétfőn a spanyol légi forgalom 89 százalékkal volt kevesebb, mint egy évvel ezelőtt ugyanezen a napon.

A spanyol kormány keddi ülésén várhatóan elfogadja az iskolabezárásokat és lakhelyelhagyási korlátozásokat jelentő szükségállapot meghosszabbítását április 11-ig. Javaslatát benyújtja a parlamentnek, amely szerdai rendkívüli ülésén el is fogadhatja a rendelkezést, mivel a parlamenti pártok többsége már jelezte, hogy támogatja.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek