Aktuális

Szlovákiában, majdnem minden üzletet bezárnak, szükségállapotot rendelt el a kórházakban a kormány

Bors

Létrehozva: 2020.03.16.

Szükségállapotot rendelt el hétfőtől a kórházakban az új típusú koronavírus terjedése miatt a szlovák kormány, amely döntést hozott arról is, hogy néhány kivétellel az üzleteket is bezárják - jelentette be Peter Pellegrini szlovák miniszterelnök a központi válságstáb ülése után vasárnap.

 Szlovákiában már csütörtöktől rendkívüli helyzet van hatályban, a most bevezetett szükségállapot, amely a rendkívüli helyzetnél is szigorúbb intézkedéseket tesz lehetővé, egyelőre csak a kórházakra vonatkozik.

A kórházakra vonatkozó szükségállapot egyebek mellett a sztrájk betiltását, illetve a kórházi berendezések és a személyzet áthelyezését teszi lehetővé. A kormány ezzel összefüggésben már elrendelte a kórházak számára azt is, hogy függesszék fel az ütemezett és elhalasztható operációkat, és tartsák fenn kapacitásaikat a koronavírussal fertőzött személyek ellátására.

Szlovákiában vasárnap újabb 17 embernél mutatták ki a Covid-19 vírusfertőzést, és így már 61-re emelkedett a fertőzöttek száma. A vírus jelenlétével eddig diagnosztizált személyek legtöbbje Pozsonyban van, de országszerte mutattak ki fertőzéseket.

A kormány vasárnap döntött arról is, hogy hétfőtől legalább 14 napra csaknem minden kiskeresekedelmi egységet és szolgáltatót bezárnak az országban. A bezárás alól csak az élelmiszerüzletek, gyógyszertárak, drogériák, posták, bankok, benzinkutak, újságárusok és az állateledelt árusító üzletek kapnak felmentést.

A szlovák kormány központi válságstábja hétfőn is ülést tart, annak napirendjén további korlátozó intézkedések vannak, egyebek mellett az is, hogy megtiltsák a tömegközlekedési eszközök használatát azok számára, akik nem viselnek védőmaszkot.

Szlovákia határain már péntektől csak az állandó vagy átmeneti lakhellyel, illetve tartózkodási engedéllyel rendelkező személyeket engedik be. Az országba külföldről hazatérő állampolgárokat 14 napos karanténnak vetik alá.

***

A koronavírussal kapcsolatos legfrissebb híreket ide kattintva találja!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek