Aktuális

1000 számítógéppel segít Gattyán György a gyerekeken

Címkék
közélet

Bors

Létrehozva: 2020.04.18.

A távoktatásban résztvevő gyerekeken segít Gattyán György, a milliárdos ezúttal 300 vadonatúj laptopot adott át, ezzel már összesen 1000 számítógépet adományozott.

A Docler Holding a segitunkegymasnak.hu felhívására reagálva 1000 vadonatúj számítógépet adományoz távoktatásban résztvevő gyermekeknek. Révész Máriusz akciócsoport-vezetőt és Gattyán Györgyöt, a Docler cégcsoport tulajdonosát a Pest Megyei TEGESZI Monori Gyermekotthonban fogadták, melynek lakói 300, összesen 100 millió forint értékű számítógéppel gazdagodtak. Gattyán György alapítványai a koronavírus-járvány elleni küzdelem első napjaiban az adományozók sorába léptek, és már a veszélyhelyzet kihirdetésének hetében százmillió forintot osztottak szét hat budapesti kórház között.

Simon Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős helyettes államtitkára szerint a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a diákok ne maradjanak le a tanulásban, és ennek első állomása, hogy nem maradjanak ki belőle. Ennek érdekében minden kínálkozó megoldást igénybe vesznek. Kiemelte, hogy az Önkéntességet és Adományozást Koordináló Akciócsoporttal rendszeresen egyeztetnek, hogy minél több informatikai eszközt nélkülöző háztartásba eljuttassanak számítógépeket.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek