Aktuális

A Pesti úti idősotthon kapcsán Karácsony Gergelyék hazudnak, nem más

Bors

Létrehozva: 2020.04.21.

Semmit sem bizonyítanak a Karácsony Gergely által nyilvánosságra hozott dokumentumok a Pesti úti idősotthon ügyében. A főpolgármester és az intézmény igazgatója még mindig nem mutatták be azt a szerződést, ami bizonyítja, a törvényi előírásoknak megfelelően volt főállású orvosa az intézménynek a járvány kitörésekor.

Forrás: MTI

Kétszáz főnél nagyobb szociális intézményben a törvényi előírásoknak megfelelően főállású orvost kell biztosítania az intézménynek. Ez a kitétel arra a Fővárosi Önkormányzat által fenntartott Pesti úti idősotthonra is vonatkozik, ahol már 23 idős meghalt és majdnem háromszáz bentlakó fertőződött meg az újfajta koronavírussal. Ahogyan korábban az Origo megírta, az intézmény azonban nem rendelkezett főállású orvossal a járvány kitörésekor. Karácsony Gergelyék, ahogy korábban, úgy most is csak a szavakkal játszanak, állításuk ellenére semmit sem bizonyítanak azok a dokumentumok, amelyeket az egyik közösségi oldalon tettek közzé. Az április 20-án nyilvánosságra hozott iratok alapján azt állítják, hogy intézményük a járványveszélyt megelőzően és a járvány időszakában is mindvégig rendelkezett főállású orvossal. A főállású orvos szerződését azonban nem hozták nyilvánosságra, nincsen ilyen jellegű dokumentum az iratok között. Valóban, ahogyan azt lapunk is megírta, a Pesti úti idősotthonnak volt és jelenleg is van háziorvosi szerződése, ez azonban nem egyezik meg a főállású orvosi státusszal. Karácsony Gergelyék azt is állítják, hogy intézményükben az ellátottak ápolása, a szolgáltatóval kötött szerződésnek megfelelően az orvosi felügyelet mindvégig biztosított volt, azt azonban nem írják, hogy ez azt jelenti-e, hogy mindvégig személyesen volt-e jelen főállású orvos ebben az időszakban, vagy telefonos konzultáció keretein belül. Ha volt személyes orvosi jelenlét, akkor az intézmény vezetője a leírtak szerint miért szólította fel fokozott jelenlétre az orvost ugyanazon a napon, amikor Sklutéti György, a Pesti úti idősotthon vezetője a Kormányhivatalnak, illetve a fővárosnak is azt írta, hogy nincsen orvos. A Karácsony által nyilvánosságra hozott dokumentumok fényében azt sem értjük, hogy ha valóban minden úgy zajlott, mint ahogy azt a főpolgármester állítja, akkor április 16-án miért válaszolta a Fővárosi Önkormányzat sajtóosztálya az alábbiakat lapunknak?

Húsvét hétfő (04.13) óta az intézmény szerződött másik orvossal, mert az otthon háziorvosa karanténban van, feladatát távmunkában - az adminisztrációs feladatok végzésében - csak részben tudja ellátni. 04.17-től újabb szerződéskötéssel érkezik a harmadik orvos az intézmény megnövekedett egészségügyi feladatainak ellátására.

Ha volt főállású orvos, aki személyesen is jelen volt a Pesti úti idősotthonban a járvány idején, akkor miért kellett április 13-án új orvost szerződtetnie az intézménynek és miért írta azt a Fővárosi Önkormányzat Sajtóosztálya, hogy az otthon háziorvosa feladatát távmunkában látta el? Karácsony Gergely tehát hiába állítja, semmit sem magyarázott meg, semmilyen általuk nyilvánosságra hozott dokumentum nem bizonyítja azt, hogy a járvány kitörése óta végig volt főállású orvosa a Pesti úti idősotthonnak.

(Origo)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek