Aktuális

Karácsonyék lebuktak: fizetésemelést adtak a járvány idején a fővárosi bizalmi cégvezetőknek

Címkék
közélet

Bors

Létrehozva: 2020.04.18.

Karácsony Gergely a különleges jogrend általi felhatalmazást kihasználva a fővárosi cégek vezetőinek jelentős fizetésemeléséről döntött.

A Párbeszéd főpolgármestere a járványra hivatkozva évi 40 százalékos vezérigazgatói prémiumra adott lehetőséget, amivel eltörölte a Tarlós István főpolgármesterségének idejére jellemző szigorú bérpolitikát

Az új rendszer szerint a fővárosi cégvezetők jövedelme a hasonló állami társaságok vezérigazgatói személyi alapbérének 60, illetve 80 százaléka között határozható meg.

Amennyiben a MÁV első emberének tavalyi adatok szerinti havi ötmilliós bére lesz az etalon, akkor akár havi négymilliós apanázst is felmarkolhatnak egyes budapesti cégvezetők – jegyzi meg a Magyar Nemzet.

Karácsony Gergely arról is döntött, hogy a cégvezéreknek az úgynevezett teljesítménybérét az éves alapbér eddigi 15 százalékáról újra emeljék fel 40 százalékra.

Szintén a Covid-19 vírusra hivatkozva Karácsony Gergely 43 fővel növeli a főpolgármesteri hivatal létszámát is, döntően kommunikációs és koordinációs többletfeladatokra hivatkozva. Az adóiroda létszámát többek között azzal az indokkal bővítik, hogy „a várható iparűzésiadóbevétel-kiesés ellensúlyozása az adóigazgatási apparátus megerősítését is szükségessé teszi”. A határozat ugyan nem szól róla, de az adóiroda létszámának bővítése súlyos megszorításokat, a fővárosiak megsarcolását vetíti előre. A mostani létszámbővítés az általános tartalék terhére közel 226 millió forintba kerül csak az idei évben.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek