Aktuális

Koronavírus – Több ázsiai országban emelkedett a fertőzöttek száma

MTI

Létrehozva: 2020.04.11.

Japánban a hatóságok szombaton azt kérték a lakosságtól, hogy az önkéntes korlátozás jegyében ne menjenek bárokba, szórakozóhelyekre és éttermekbe, korábban csupán hét körzetben, így a tokióiban fordultak az emberekhez ilyen ajánlással. Több ázsiai országban emelkedett a fertőzöttek száma.

Abe Sindzó kormányfő a koronavírus elleni küzdelem keretében alakított nemzeti munkacsoportban kijelentette, hogy sokan olyan helyeken fertőződtek meg, amelyeket az emberek gyakran látogattak.

A japán katasztrófavédelem által kiadott szabályozásban, amely nem helyez kilátásba büntetéseket, azt kérték az emberektől, hogy lehetőség szerint minél hosszabb ideig tartózkodjanak otthon.

A tanácskozáson Abe megismételte a munkáltatókhoz intézett kérést, hogy tegyék lehetővé a távmunkát. Elismerte: mérséklődött ugyan a vonatok zsúfoltsága, de nagyobb csökkentésre van szükség. Az országban annak ellenére, hogy az üzletek és a filmszínházak bezártak, egyes kiskereskedelmi láncolatok még mindig nyitva tartanak.

Japánban hatezer fertőzöttet tartanak nyilván, száz a halottak száma. Általános az aggodalom, hogy drámai gyorsasággal nő a fertőzöttek száma és túlzsúfoltak lesznek a kórházak.

Indiában április 14-ét követően meghosszabbítják az országos vesztegzár hatályát - erről született döntés szombaton azon a videokonferencián, amelyet a főminiszterekkel tartott Narendra Modi kormányfő. A megbeszélésen a koronavírus elleni fellépés további módozatait vitatták meg.

Arvind Kedzsrival, az indiai főváros, Újdelhi főminisztere a Twitteren kifejtette: Indiában jobb a helyzet egyes fejlett országokénál, ami a vesztegzár korai bevezetésével magyarázható. Amennyiben a korlátozást csak most rendelték volna el, minden eddigi előny elveszett volna - tette hozzá.

A kontinensnyi országban 7447 a fertőzöttek száma, míg 239 a halottaké. A hatóságok március 25-én rendeltek el karantént három hétre, amelyet most meghosszabbítottak.

Iránban a legutóbbi közléshez képest 125-tel 4357-re nőtt a halottak száma. Teherán hetvenezer igazolt fertőzöttről számolt be és a hatóságok szerint több mint negyvenezren felépültek.

A Fülöp-szigeteken 26-ra emelkedett és elérte a 247-et a koronavírusban meghaltak száma. Az országban 233 új fertőzöttről számoltak be, ezzel 4428-ra nőtt a fertőzöttek száma. Ezzel egy időben szombaton a gyógyultak száma 17-el nőtt és elérte a 157-et.

Malajziában 184-el nőtt és 4530-ra emelkedett a fertőzöttek száma - jelentette be az egészségügyi minisztérium szombaton. 1995-en felgyógyultak, 72 embert intenzív osztályon kezelnek, 38-at tartanak lélegeztetőgépen. Három új halottal 73-ra nőtt az elhunytak száma.

Indonéziában már 3842-en fertőződtek meg, a halottak száma 327-re emelkedett, 286-an felgyógyultak a betegségből - mondta a kormányszóvivő. Achmad Yurianto adatai szerint a fővárosban, Jakartában a legsúlyosabb a helyzet, ahol 159-en haltak meg a járványban.

* * *

A koronavírussal kapcsolatos legfrissebb híreket ide kattintva találja!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek