Aktuális

Már hetekkel korábban gyilkolt a kór az Egyesült Államokban, mint eddig gondolták

MTI

Létrehozva: 2020.04.22.

Az eddigi adatokkal ellentétben nem február 29-én, hanem már hetekkel korábban halálos áldozatot követelt az új típusú koronavírus az Egyesült Államokban - közölték illetékesek helyi idő szerint kedden Kaliforniában.

 Eddig a hatóságok azt gondolták, hogy egy 50 éves férfi volt a SARS-CoV-2 első halálos áldozata az Egyesült Államokban, aki az ország északnyugati részén fekvő Washington államban halt meg február utolsó napján.

Az egészségügyi hatóságok azonban boncolást végeztek két emberen, akik a hónap elején haltak meg otthonaikban, Kaliforniában február 6-án és február 17-én, és mindkettejük szervezetéből kimutatták az új koronavírust.

Február elején még csak a központi járványügyi hivatal, a CDC végzett teszteket, nagyon korlátozott számban azokon, akik korábban a fertőzés által érintett területen jártak és tüneteik voltak.

Az Egyesült Államok elsőként tiltotta meg a beutazást a járvány kiindulópontjának számító Kínából, de egészségügyi szakemberek már akkor arra figyelmeztettek, hogy a kórokozó már az országban lehet.

Azóta az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzött a világon, több mint 800 ezer, a halálos áldozatok száma pedig kedden átlépte a 45 ezret.

* * *

A koronavírussal kapcsolatos legfrissebb híreket ide kattintva találja!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek