Aktuális

Washington fontolgatja a vírustesztek bevezetését néhány nemzetközi légi járaton

MTI

Létrehozva: 2020.04.29.

Washington fontolgatja a koronavírus-tesztek bevezetését bizonyos nemzetközi repülőjáratokon - mondta az amerikai elnök újságíróknak helyi idő szerint kedden délután a Fehér Házban.

Donald Trump kifejtette, hogy azokra a járatokra gondol, amelyek a járvány által leginkább érintett országokból érkeznek az Egyesült Államokba. Mint közölte, a kormányzat illetékesei már dolgoznak ezen az amerikai légitársaságok képviselőivel, és a döntés "a nagyon közeli jövőben" várható.

Kérdésre válaszolva az elnök Brazíliát nevezte meg, mint az egyik lehetséges gócpontot, s az onnan érkező utasok vizsgálatát helyezte kilátásba. "Megtettem ezt korábban Kínával és Európával is" - fogalmazott, utalva arra, hogy az amerikai kormány eleinte felfüggesztette a beutazásokat ezen térségekből, később pedig az onnan érkezőket letesztelték koronavírusra.

Trump arról számolt be, hogy az Egyesült Államokban a közeljövőben már napi egymillió vírusteszt elvégzésére lesz mód.

Szintén újságírói felvetésre úgy fogalmazott: elképzelhetőnek tartja, hogy a szövetségi kormányzat megsegítsen tagállamokat, ő személy szerint is nyitott erre, de csakis a járvány miatti gazdasági kiesések pótlásáról lehet szó, a korábbi, rossz gazdálkodásnak betudható nehézségeken a kormány nem segít. Ezt már Steve Mnuchin pénzügyminiszter is megemlítette kedden a Fox televíziónak adott interjújában.

"Azt hiszem, nagy különbség van egy, a Covid-19-betegség miatt veszteségeket elszenvedő állam, illetve egy olyan állam között, amelyet 25 éven keresztül nagyon rosszul vezettek" - szögezte le Trump.

Kitért emellett arra is, hogy azok az államok, amelyek nem működnek együtt a kormánnyal az illegális bevándorlók regisztrálásában és esetleges kiutasításában - az úgynevezett "menedékállamok" vagy "menedékvárosok" - esetleg nem vagy csak abban az esetben kaphatnak szövetségi segítséget, ha változtatnak eddigi politikájukon.

Közben kiderült, hogy a képviselőház a tervekkel ellentétben jövő héten mégsem tárgyalja az újabb gazdaságélénkítő csomagot, mivel a képviselők a járvány miatt nem térnek vissza Washingtonba. Ezt Steny Hoyer, a képviselőház többségben lévő demokrata párti frakciójának vezetője jelentette be. Közölte: a szövetségi fővárosban egyelőre folyamatosan emelkedik a fertőzöttek és az elhunytak száma, ezért Nancy Pelosi házelnök úgy döntött, hogy határozatlan ideig felfüggesztik az ülésezést.

Donald Trump a sajtóbeszélgetésen lustaságot emlegetett a demokrata politikusok esetében. "Vakációznak" - közölte. "Nézhetik majd Nancy Pelosit, amint fagyizik egy éjszakai televíziós műsorban" - tette hozzá, arra célozva, hogy néhány nappal korábban a házelnök úgy adott interjút a házából az MSNBC televíziónak, hogy közben fagylaltozott, és azt is megmutatta, hogy a mélyhűtője tele van fagylalttal.

A republikánus többségű szenátus a terveknek megfelelően a jövő héten megkezdi az újabb törvénycsomag vitáját.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek