A betegségeket, a testi fogyatékokat az emberek mindig óriási csapásként élték meg, és ahhoz, hogy sikeresen megbirkózzanak velük, a létező összes segítséget bevetették. Nemcsak a gyógyítók, kuruzslók szereit, hanem a sámánok, istenek, később a védőszentek erejét is.
A fejlett orvostudomány mára rengeteg, korábban halálosnak tartott betegségnek megtalálta az ellenszerét, ám még mindig van olyan kór, amelyre nincs tökéletes gyógymód. S mint a koronavírus bebizonyította, bármikor jöhet olyan járvány, amely nehéz feladat elé állítja a tudósokat. Addig is, amíg kikísérletezik a hatásos vakcinát a ragályra, megelőzéssel lehet a leghatékonyabban védekezni ellene. Emellett, ahogy őseink tették, egy magasabb erőhöz is lehet fohászkodni.
A görög mitológiában több istennek is a feladatkörébe tartozott a betegségek elleni védelem. Apollón például ugyanúgy, ahogy a művészetek, az íjászat vagy a jóslás felelőse, a gyógyításé is volt, igaz, kilőtt íja néha pestist és dögvészt hozott a bűnösökre. Korónisz nimfától született fia, Aszklépiosz is a gyógyítás és a gyógyhatású szerek istene, akinek gyermekei szintén követték a szép hagyományt: Makhaón a sebészet mestere, Podaleiriosz a belső bajok ismerője, Hügieia az egészség istennője, Iaszó a gyógyítás istennője, Panakeia a növényi eredetű gyógyszereké, Ianiszkosz és Iatrosz szintén gyógyítók. A római mitológiában pedig megtalálhatók a latin változataik.
A korai keresztények, mint egyistenhívők, már a Teremtőhöz, majd a fiához fordultak, ha testi-lelki kín gyötörte őket. Jézus számos csodát tett, kigyógyította a leprásokat, visszaadta a vakok látását, sőt feltámasztotta a halottat. Később az apostolokat is felruházták gyógyító hatalommal, majd jöttek a szentek, védőszentek, akik már „specializálódtak”, hiszen csupán egy-két kórság esetén nyújtottak védelmet.
Pestisben, amelynek több változata ismert – bubó, tüdő, szeptikémiás –, több mint százmillióan haltak meg, így hajdanán egyike volt a legrettegettebb ragálynak. Patkánybolhából kerülhetett át emberre, és mivel a fertőzöttek bőre sötét árnyalatot kapott, fekete halálnak nevezték.
Szent Sebestyén volt az egyik, akihez az ebben szenvedők fordulhattak, aki túlélte, amikor a katonák nyílzáport zúdítottak a karóhoz kötözött testébe. Egy római özvegy fogadta a házába és ápolta a felgyógyulásáig, s amikor újra megjelent a nyilvánosság előtt, azt a környékbeliek úgy értelmezték, hogy föltámadt holtából. S mivel a járványokat Isten nyíllal küldött büntetéseként értelmezték, biztosak voltak benne, hogy Sebestyén képes legyőzni a fekete halált.
S hogy kihez fohászkodhatunk a koronajárvány elkerülése, vagy ha már megvan a baj, a túlélése érdekében? Szent Rókus például tökéletes erre, hiszen nemcsak a fertőző betegségek, hanem a kórházban ápoltak védőszentje is. Fiatalon pusztán az érintésével többeket kigyógyított a pestisből, mígnem maga is elkapta a dögvészt, s hogy ne adja tovább, egy barlangban szigetelte el magát. Egy kutya hordott neki élelmet, inni pedig a közelben fakadó forrásból tudott. Miután kigyógyult, koholt vádakkal börtönbe vetették, és öt év után ott halt meg.
Több mint 30 évvel később, 1414-ben Konstanzában körbehordozták az arcmását dühöngő pestis idején, ami egy csapásra megszűnt. Azóta az egész keresztény világ ismeri és tiszteli. Budapesten a Szent Rókus Kórház viseli a nevét.