Ötéves korában már darabot komponált az európai komolyzene történetének egyik legnagyobb alakja, Wolfgang Amadeus Mozart. A csodagyerekként is emlegetett géniusznak abszolút hallása volt, annak ellenére, hogy bal füle megállt a fejlődésben.
Hetedik és egyben utolsó gyerekként látta meg a napvilágot Mozart, bár a felnőttkort csak nővérével ketten élték meg. Édesapja, Leopold Mozart 1743-ban került Salzburgba, ahol az érseki udvar zenekarának a hegedűse volt, így nem csoda, hogy a világhírű zeneszerzőnek születése óta a zene körül forgott az egész élete. Négyévesen megtanult egy szonátát Mozart nővére, Nannerl feljegyzései szerint az édesapjuk már csecsemőkorában énekelt a művésznek, és ütötte hozzá a taktust. Közben azt figyelte, hogy hogyan reagál a kisded ezekre a számára ismeretlen hangokra.
Hároméves korában apja már kisebb zongoraműveket tanított meg neki. Nem csoda, hogy Wolfgang érdeklődését hamar felkeltette a zene, mindössze négyévesen egy óra alatt megtanult egy teljes szonátát, és csupán félóra kellett neki egy menüett elsajátításához. Ötévesen már saját zongoradarabokat gondolt ki, amit édesapja vetett papírra. Ez nemcsak a korára való tekintettel elképesztő teljesítmény, de Mozart ennyi idősen még a hangjegyeket sem ismerte. Egyedül a hallására támaszkodott, nemmeglepő, hogy mindenki csak csodagyerekként emlegette őt. Ebben a kimagasló teljesítményben az úgynevezett abszolút hallása segítette, ami azt jelenti, hogy képes volt arra, hogy egy hangot meg tudjon nevezni bármilyen hasonlítási alap nélkül.
A tudósok máig nem tudják eldönteni, hogy ez a képesség vajon benne van-e mindenkiben. Egy biztos, csak akkor bontakozhat ki ez a tudás, hogy ha négyéves kor előtt már megkezdődik a professzionális zenei képzés. Az ördög művének hitték torz fülkagylóját Bármennyire is különös, nem ez az egyetlen elképesztő dolog, ami a zseni füléhez köthető. Mozartnak ugyanis úgynevezett krokodilfüle volt. Ez azt jelenti, hogy a művész bal fülkagylója a fejlődési szakasz korai stádiumában megállt a fejlődésben, tehát fülkagylója nem tudott teljesen kifejlődni. A csökött szervnek nem volt meg a spirális formája, sőt még a fülcimpa is hiányzott róla.
Nem csoda, hogy Mozart egész életében hosszú hajával takargatta torz fülkagylóját, ami leginkább a hüllőkéhez hasonlított, ezért is nevezték krokodilfülnek abban az időben. Ám a rendellenessége egyáltalán nem gátolta őt a hallásban annak ellenére sem, hogy a külső hallójáratának a bemenetele résnyire beszűkült. Nem csak hiúságból takargatta a szervet Mozart, abban az időben az ilyen elváltozásokat az ördög művének tekintették. Így nem csoda, hogy hosszú fehér parókáját mindig a fülére húzta, hogy még véletlenül se pillanthassa meg senki mélyen elhallgatott titkát. Egyetlen rajz örökítette meg a híres zeneszerző elváltozását, amin jól látszik torzsága. Órákig is eltartott, mire felrakták A 17. században szinte nem is létezett olyan férfi, akinek ne lett volna legalább egy, lószőrből vagy kecskeszőrből készült rizsporos parókája. A por rajta púder volt, ezzel illatosították, egyheti átlagkeresetbe került a legolcsóbb darab. A kontinensen végigsöprő szifiliszjárvány miatt rengeteg férfinak kopaszodott meg a fejtetője, ami abban a korban igencsak szégyellnivaló volt.
A legenda szerint Samuel Pepys londoni polgár testvére a szifilisz miatt teljesen elvesztette a haját. Ekkor Samuel megígérte neki, hogy kitalálnak valamit a problémájára. Így készült el a világ első parókája, ami a 17. században a francia udvar kihagyhatatlan kelléke lett. XIV. Lajosnak is ritkulni kezdett a haja, ezért parókához folyamodott, majd egyre többen kezdték el hordani az udvarban. A rizsporos paróka egyfajta kultuszjelképpé nőtte ki magát, a gazdagság jelképe lett. Azt már kevesebben vallották be, hogy az ikonikus álhaj a fejtetvek szeretett otthonává vált. A műhajat egyszerűen csak meleg vízben áztatták, és miután megszáradt, már ismét hordani kezdték. Az sem tántorította el a kémyszerű divat követőit, hogy a felhelyezése gyakran órákig is eltarthatott, emiatt nem szívesen vették le a fejükről.
