A szovjet piacon Zsiguliként forgalmazott autók meghódították a keleti blokk országait. Hazánkban több mint egymillió példány került forgalomba. A típusnak mind a mai napig óriási a rajongótábora.
Forrás: Dombóvári Tamás
A Lada neves évfordulója alkalmából szombaton az Aeroparkban összegyűltek a márka szerelmesei. A különféle Ladák a Ferihegyi repülőtér életében is meghatározóak voltak, de használták ezeket az autókat a rendőrök, a tűzoltók és nem utolsósorban a taxisok is.
– A régi Ladákat több okból is szeretik az emberek, az egyik a nosztalgia. Engem például 1978-ban ezzel vittek haza a kórházból a szüleim, amikor megszülettem, vagyis az első autós élményem ehhez az autóhoz fűződik. 1996-ban pedig ezen szereztem jogosítványt is. A másik, amiért szeretik, a vezetési élmény. Ebben az autóban egy bizonyos sebességnél már érezni a veszélyt, hogy elveszíthetem az uralmat az autó felett, ez nincs meg a mai modern autóknál – mondta a Borsnak Rónai Márton, a Veterán Zsiguli Egyesület alapítótagja.
A Fiat volt az őse
A Fiat 124 1966-ban az év autója lett, és megkötötték az oroszokkal az évszázad egyik legnagyobb üzletét, akik megszerezték ennek a gépkocsinak a gyártási engedélyét. 1979. április 19-én legördült a gyártósorról az első Zsiguli 2101 alaptípus. A szerződésben még benne volt két módosítás: a kombi változat és az első közös tervezés, a Zsiguli 1500, aminek már nem volt Fiat őse. 1974-ben az olaszok kiszálltak a dologból és az 1300-as már teljesen saját fejlesztés volt. 1976 elejétől hivatalosan a nevet Ladára változtatták, hogy a külföldi országokban is ki tudják mondani.
Gál László:
– Ez egy 1986-os évjáratú Lada. 2019 júliusában vásároltam 420 ezer forintért nagyon roncs állapotban és most szeptemberben készült el. Olyan autót akartam, ami nagyon keveseknek van.
Felújítás közben többször is megfordult a fejemben, hogy most gyújtom fel, de a nosztalgia erősebb volt
– mondta Gál László. – A nagypapámnak is Ladája volt, mindig én voltam a sofőrje. Nagyon kényelmes, a fapados luxust biztosítja. Nagyon jó vezetni, és amikor kigurulok vele az utcára, megtapsolnak.
Czap László:
– Ez a Fővárosi Autótaxi Vállalat egyik igáslova. 1981-es kiadású, most már nyugdíjas, de családi kirándulásokra járok vele. Az eredeti taxisórájával, a szabad jelzésével és érvényes műszaki vizsgával rendelkezik – mesél kocsijáról Czap László.
– A fogyasztása 7,2 litertől a csillagos égig tart. Az utóbbi a végsebesség függvénye. Lehet ilyennel menni 180-nal is, de a végsebességet a hozzá tartozó fékrendszerhez kell kalibrálni. Benne van az édesanyám főtaxis igazolványa, a régi papírpénzek, a taxisok régi címkönyve, amiből kikereshették az utcákat. Megvan a jótállási szervizfüzete, benne van az elmaradhatatlan bólogatós kutya, bár már be-állt a nyaka. A kormányon még rajta van a 60 km-es matrica, amivel akkor lehetett menni a városban.
Turi László:
– Ez egy 1974-es szériaautó, amit mi építettünk ki három év alatt magunknak a 70-es, 80-as évek autóink mintájára, amiket tűzoltási csoportok és a tűzvizsgálók használtak – mondta Turi László.
– Ez az önkéntes tűzoltóság mentő csoportjának a tulajdona.
Ilyenből nincs több, és még most is vonulunk vele, hogy ha már megépítettük,
akkor haszna is legyen. Nagyon jó vezetni, hét litert fogyaszt. Van benne rádió és hangjelzés, van rajta kék és piros lámpa. Az utóbbira fél évig vadásztunk.
