Aktuális

Biztonságos lesz a januárban érkező koronavírus-vakcina

Bors

Létrehozva: 2020.11.02.

December végén, január elején megérkezik Magyarországra az első adag koronavírus-vakcina. A krónikus betegeket és az időseket már év elején be tudják oltani, a nagy tömegeket pedig áprilisban.

Januárban megkezdődhet a veszélyeztetett csoportok oltása – a hírt Orbán Viktor jelentette be, aki arról is beszélt, előfordulhat, hogy 2–3 fajta oltóanyagot is be tudunk szerezni. Egy új oltóanyag kifejlesztése hosszú és időigényes folyamat. A koronavírus azonban gyorsan szedi áldozatait, ezért versenyt futunk az idővel. 

Verseny az idővel

A világjárvány megfékezése érdekében óriáscégek álltak össze, hogy tudásukat és tapasztalataikat kamatoztatva, valamint a rendelkezésükre álló speciális technikát bevetve rekordidő alatt állítsanak elő hatékony és biztonságos oltóanyagot. Így nyugodtak lehetünk, hogy az a vakcina, amit engedélyeznek és beadnak majd Magyarországon, már biztonságos lesz.

Emelkedő szakaszban  

A járvány második hullámának meredeken emelkedő szakasza zajlik egész Európában és Magyarországon is, a fertőzöttek száma folyamatosan emelkedik. Szombatról vasárnapra 3878 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 79 199 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Meghalt 69 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 1819 főre emelkedett, 20 078-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 57 302 fő. 4205 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 306-an vannak lélegeztetőgépen. 

Visegrádi négyek országai között Csehországban és Lengyelországban is rosszabb a helyzet. Előbbiben 335 102 fertőzöttet és 3251 halottat tartanak nyilván, míg az utóbbiban 362 731 és 5631 ugyanezek a számok. Szlovákiában 57 664 koronavírusost és 219 elhunytat regisztráltak, míg Olaszországban már 38 618-an vesztették életüket, Ausztriában pedig több mint százezer fertőzöttet regisztráltak. A szomszédos Romániában csaknem negyedmillió a fertőzöttek, hétezer pedig a halottak száma.

Európa szigorít 

A számok robbanásszerű növekedése miatt komoly szigorításokat vezettek be számos európai országban. 

Csehországban november 20-ig meghosszabbították a szükségállapotot. Az alapszükségleti termékeket árusító boltokon kívül már bezárták az összes üzletet és szolgáltatást. Mindemellett a lakosság szabad mozgását is korlátozták. 

Ausztriában keddtől a profi sportok kivételével betiltanak minden rendezvényt, bezárnak a színházak, a múzeumok, az uszodák és a konditermek, a vendéglátóhelyek pedig csak kiszállítást vállalhatnak. A hotelek sem fogadhatnak vendégeket. Emellett éjszakai kijárási tilalmat léptetnek életbe: Ausztria lakosai este 8 és reggel 6 között csak meghatározott esetekben hagyhatják el lakhelyüket. Személyes találkozókra legfeljebb két háztartás tagjai között kerülhet sor. 

Ez is érdekelheti!

Nagyszerű hír: Ausztráliában egyetlen új koronavírus-fertőzöttet sem regisztráltak

Vita és verekedés helyett: Így szóljon rá idegenekre, hogy viseljék a maszkot

26 éves önkéntesnek adták be először az izraeli koronavírus-vakcinát

Lengyelország a járvány megfékezése érdekében úgy döntött, hogy mindenszentekkor zárva tartanak a temetők. 

Belgiumban mától az összes nem létfontosságú üzlet legalább egy hónapra bezár. 

Németországban is keddtől legalább egy hónapra újabb szigorítások lépnek életbe, és csaknem teljesen felfüggesztik a többi között a vendéglátóipar és a kulturális szektor működését. Az országnak több mint félmillió fertőzöttje van, és 10 500 elhunytat tartanak számon.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek