Aktuális

Bors-őrjárat – Csak az lépett ki éjjel az utcára, akinek muszáj volt

Kóré Károly

Létrehozva: 2020.11.07.

Szinte már visszhangoztak a főváros utcái péntekre virradóra a kijárási korlátozás miatt. A Bors őrjárata ezúttal arra volt kíváncsi, kik azok, akik mégis kinn tartózkodnak éjfél és hajnali 5 óra között.

Forrás: Knap Zoltán

Betartják a szabályokat

A máskor nyüzsgő Budapest szinte teljesen kihalt csütörtök éjjel. A várost járva néhány fiatal rendőrrel találkoztunk, akik el­mondták: a szolgálatuk szerencsére nyugodtnak mondható, akiket pedig megállítanak igazoltatásra, jellemzően nem akadékoskodnak.

Sétánk során ismerkedtünk meg Viktorral.

Éppen hazafelé tartok. A Keksz nevű vendéglátóhelyen dolgozom. Igaz, hogy 11-re kell hivatalosan bezárnunk, de a munkánk tovább tart, hiszen még le kell szednünk az asztalokat, takarítanunk és standolnunk is kell – magyarázta a felszolgáló, és hozzátette: a turisták nélkül lényegesen gyengébb a forgalmuk, de szerencséjükre még képesek talpon maradni.

Egy családi vacsoráról tartott éppen haza egy fiatal pár.

Önmagában azt, hogy pont éjfél és hajnali öt óra között nem lehet indokolatlanul az utcán tartózkodni, nem értjük, de a szabályt betartjuk. Most sietünk, hogy gyorsan hazaérjünk – mondta Krisztina és Attila.

Felmérjük, mi vár ránk

Bár éjfél már bőven elmúlt, Józsi rendíthetetlenül sétált portékájával a nyílt utcán. Hajtogatott lufikat árul egy jobb élet reményében.

Nekem az a munkám, hogy ezeket eladjam, ilyenkor a szerelmespárok a vevők. Egy ifjú bonviván sok mindenre képes, hogy meghódítsa a primadonnáját, és ez nekem jó! – árulta el.

Ugyancsak a munkájuk miatt tartózkodnak az utcán a taxisok. Egyikük a Borsnak elmondta: kollégáival együtt a túlélésre játszik.

Üzleti szempontból nehéz helyzetbe kerültünk, mert na­gyon kevés a fuvar, de megértjük az intézkedést. Van olyan barátom, aki tegnap egész éjjel csupán három megbízást kapott, ennyiből pedig nagyon nehéz megélni. Hogy miért vagyunk kint mégis? Mert a katasztrófahelyzet ellenére bízunk a csodában, és egyébként is az új helyzet elején vagyunk, szeretnénk kitapasztalni, hogy mi vár ránk az elkövetkező időszakban – fejezte be a személyfuvarozó. A Deák téren is csak elvétve lehetett embert látni, ők is munkások voltak, a karácsonyi fényfüzéreket tették fel.

Barátnője ment a balesetezett férfiért

A szabály megengedi, hogy a gyors segítséget igénylők orvoshoz menjenek a korlátozás ideje alatt. Őrjáratunk ezért a baleseti sebészetet is útba ejtette. Né­hány percet kellett csupán a bejáratnál várakoznunk, és meg is jelent egy felkötött karú fiatalember.

Otthon szenvedtem balesetet, ezért kihívtuk a mentőket. Ők hoztak be, de az ügyeletes orvos az ellátásom után azt mondta, nyugodtan menjek haza. Már meg is jött értem a barátnőm kocsival – mondta.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek