Aktuális

Ezrek siratják a tündéri kislányt, aki szülei karjaiban fejezte be harcát a ritka kór ellen

Bors

Létrehozva: 2020.11.18.

Az egész világon kétszázan szenvednek a súlyos betegségben, így szinte semmmi esély nem volt, hogy időben ráleljen az orvostudomány a gyógymódra.

Szülei beszámolója szerint békésen távozott, ám az utóbbi napokban rendkívüli kínokat élt át az a 12 éves kislány, akit egy egész földrész zárt a szívébe.

Az ausztrál Chloe Saxby egy rendkívül ritka daganatos betegségben szenvedett: az eltűnő fehéranyaggal járó leukoencephalopathia (VWM) a szigetországban hat, az egész világon pedig mindössze 200 embert érint, így még több a kérdés, mint a válasz a súlyos agybetegséggel kapcsolatban.

Először a lábait vette el a betegség

Chloe hároméves koráig mosolygós, életvidám, örökmozgó, egészséges kislány volt. Épp elkezdett táncleckéket venni, amikor – szinte egyik napról a másikra – jelentkezett nála a gyilkos kór, és tolószékbe kényszerítette.

Nyolc hónap alatt sikerült kideríteni, milyen betegség tombol a kislány szervezetében.

Ez egy olyan kór, ami nem engedi, hogy a gyermekek gyermekek lehessenek. Egy ütés a fejre, egy kis hőemelkedés, megfázás vagy influenza, stressz vagy ijedtség – ez mind végezhet Chloe-val – számolt be a kislány állapotáról a család egy adománygyűjtő oldalon, az ausztrálok pedig azonnal a szívükbe zárták az élni akaró, élete minden egyes pillanatához ragaszkodó kislányt, akinek sorsát a Facebookon és az Instagramon is követhették.

Chloe szervezete végül kedden adta fel a harcot. A kislánynak az utóbbi időszakban már éves szinten 50-60 rohama volt, élete utolsó hetében pedig egy hatórás roham is megkínozta – írja a Daily Mail Australia. Ennek ellenére a sors végül kegyes volt hozzá: békében ment el.

– Összetörve kell megosztanunk a hírt, hogy a mi ragyogó Chloénk az éjjel a karjainkban távozott – tudatta a család. – Tudjuk, hogy sokezer ember szívét megérintette a helyi közösségben és az egész világon mosolyával, ami beragyogta az egész szobát – tették hozzá.

Két szakember menthette volna csak meg

Chloe Saxby családja mindent megtett. Versenyt futottak az idővel. A világon összesen két szaktekintély foglalkozik a VWM betegség kutatásával, ők pedig mindkettővel konzultáltak. Noha voltak kecsegtető eredmények, alighanem tudták: lányukon ezek már nem fognak segíteni, legfeljebb sorstársain.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek