Aktuális

Jó hír: A 12 év alatti koronavírus-fertőzöttek száma továbbra is alacsony Magyarországon

MTI

Létrehozva: 2020.11.23.

Hetvenegy általános iskolában van rendkívüli tanítási szünet, ez az 1-8. évfolyamon tanító intézmények kevesebb, mint három százalékát jelenti - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs hétfői online sajtótájékoztatóján az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára, aki szerint az iskolák működésének fenntartása a cél.

Maruzsa Zoltán azt közölte, hogy 431 helyszínen, az általános iskolák mintegy tizenhat százalékában van jelenleg tantermen kívüli digitális munkarend, ezek közül azonban mindössze 43 esetben érintett a teljes intézmény.

Az óvodák közül 314-ben kellett valamilyen rendkívüli intézkedést bevezetni hétfőre, ez az óvodák mintegy tíz százaléka, és 178 óvodai csoportot érint - ismertette.

Közlése szerint a fertőzöttek száma 12 éves életkorig továbbra is alacsony, a napi esetszámoknak mintegy négy százalékát teszi ki.

Az eddigi iskolai és óvodai fertőzések tapasztalatai szerint az esetek 51 százalékában egyetlen tanuló fertőződik meg, míg a pedagógusok esetében ez az arány 63 százalék. Az előbbi csoportban az esetek 95 százalékában, utóbbiban pedig 97 százalékában egy és öt között marad a fertőzöttek száma - összegezte az államtitkár.

Maruzsa Zoltán hangsúlyozta, a hétfőn kezdődött és péntekig tartó célzott tesztelésen a bölcsődékben, az óvodákban és az iskolákban mintegy 191 ezer dolgozót tesztelnek ingyenesen, önkéntes alapon. Ha fertőzöttet találnak, az eddig alkalmazott tanügyi intézkedéseket, a rendkívüli tanítási szünetet vagy a tantermen kívüli digitális munkarend bevezetését rendelhetik el.

Az államtitkár úgy fogalmazott: a cél, hogy "pontos képünk legyen az átfertőződöttségről, lépjünk ott, ahol szükséges és ezáltal az iskolarendszer a lehető legnagyobb biztonságban működhessen tovább".

Átfogó értékelést a tesztelés eredményéről annak lezárását követően, várhatóan a jövő héten adnak.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek