Aktuális

Elárulták, mikor kezdődhet a tömeges oltás Magyarországon

Bors

Létrehozva: 2020.12.14.

December 14-én is megtartotta sajtótájékoztatóját az Operatív Törzs. Egyre többen tartják be a védelmi intézkedéseket.

Forrás: MTI

A célzott tesztelés részleteiről számolt be elsőként György István, a Miniszterelnökség államtitkára. A harmadik héten a közigazgatásban az ügyfelekkel találkozó dolgozókat tesztelték ingyenesen és önkéntesen.

Összesen 62.213 tesztet végeztek, melynek 1,97 százaléka volt pozitív.

A szociális intézményekben 2,32 százalékos volt a fertőzöttségi arány, míg az egészségügyben 1,99 százalékos volt a pozitív eredmények aránya a múlt héten.

Az látszik, hogy a kormányablakokban dolgozók körében volt a legkisebb a fertőzöttek aránya, kevesebb, mint 1,5 százalék.

„A vírus terjedését folyamatosan ellenőrzi az Operatív Törzs” – mondta György István, aki köszönetet mondott a mintavételi egységeknek és minden résztvevőnek a helytállásukért.

Dr. Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ osztályvezetője közölte: elhunyt 165 beteg, 3470 fővel nőtt a fertőzöttek száma. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 82.546 fő, az aktív fertőzöttek száma 194.194 fő. 7667 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 605-en vannak lélegeztetőgépen.

Felhívta a figyelmet, hogy felfüggesztették az idősek védett vásárlási idősávját. Kérte, hogy a 65 év felettiek kerüljék a zsúfolt időszakokat a boltokban. A sikeres védekezés érdekében mindenkinek be kell tartani a védelmi intézkedéseket!

„A járvány lassítása a további cél, és az egészségügy működésének a megőrzése” – tette hozzá.

A szót Kiss Róbert rendőr alezredes vette át. Közölte: az elmúlt hétvégén 726 személlyel szemben intézkedtek a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt. Mindössze egy üzletet kellett bezárniuk a hétvégén. A kijárási szabályokat 1083-an szegték meg.

Újságírói kérdésre válaszolták:

- Mind levélben, mind interneten regisztrálhatnak az idősek, de csak egyszer fognak szerepelni az adatbázisban.

- December 21-én döntenek a karácsony idején alkalmazandó szabályokról.

- A járványügyi helyzetet folyamatosan figyelik, a tetőzés hetekig eltarthat, de utána az esetszám csökkenése várható.

- A Pfizer kaphatja meg elsőként az európai engedélyt.

A lakosság tömeges oltása csak 2021 elejétől kezdődhet el.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek