Aktuális

Nem adják fel a bulizást: kreatív módon oldják meg a fiatalok a szilveszteri ünneplést

Bors

Létrehozva: 2020.12.08.

Bár beletörődtek a fiatalok a szilveszteri bulik hiányába, azért nem mondanak le az ünneplésről, és sokan inkább úgy döntöttek, hogy a szabályok betartása mellett, némi kreativitással, de végigbulizzák a szilvesztert.

Forrás: Pexels.com

Mint ismeretes, a kormány egészen január 11-ig meghosszabbította az érvényben lévő korlátozásokat, így nem csak az utcabálok, de az ilyenkor szokásos hatalmas szilveszteri mulatozások is elmaradnak. 

A fiataloknak azonban nem szegte kedvét a korlátozás, sokan ugyanis úgy döntöttek, hogy a szabályok maximális betartása mellett, némi kreativitással ugyan, de korántsem mondanak le az önfeledt bulizásról. 

- Mióta bevezették az óvintézkedéseket, és minden hely bezárt, sokat törtük a fejünket, hogy mit csináljunk, hogy egy kicsit szórakozzunk is, de úgy, hogy senkinek ne ártsunk, és a szabályokat se hágjuk át - mesélte a Bors egyik fiatal olvasója, a 28 éves, Budapest agglomerációjában élő Anna, aki barátnőivel egyedi megoldáshoz folyamodott.

- Mivel nem egy helyen lakunk, a barátnőimmel párszor kibéreltünk egy hosszú hétvégére egy airbnb-s lakást a belvárosban, hogy úgy érezzük, mintha elutaztunk volna. Nap közben sétáltunk, forralt bort ittunk, este meg jókat buliztunk együtt a lakásban. Szerintem ezt fogjuk szilveszterkor is csinálni, és kicsit olyan lesz, mintha valahova elmentünk volna közösen. Tudom, nem ugyan az, de próbáljuk a legjobbat kihozni a helyzetből - magyarázta Anna. Nem ő az egyetlen azonban, aki ilyen megoldáshoz folyamodik, a vidéken élő Szilvi is hasonlókat tervez.

Ez is érdekelheti

Kijárási tilalom: Megbírságolták a vizelőt, elengedték a szerelmeseket

Verekedett a kijárási korlátozás alatt, most negyedmilliót fizethet az esztergomi férfi

- Eredetileg az egyetemi csoporttársaimmal utaztam volna Olaszországba, de már korábban sejtettük, hogy ebből nem lesz semmi. Különböző városokban élünk, így most kiveszünk egy budapesti lakást az ünnepekre, ott gyűlünk össze mind, jól érezzük magunkat, rendelünk kaját, olasz filmeket nézünk és veszünk pár üveg jó, olasz bort, hogy úgy érezzük, mintha ott lennénk, és legalább együtt leszünk - mondta. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek