Aktuális

A Szombathelyi Gyurcsány-koalíció áll az Én kinyitok mozgalom mögött: Civilnek álcázva viszi a csoportot a pártaktivista

Címkék
közélet

Bors

Létrehozva: 2021.01.30.

Míg ősszel még különböző korlátozások bevezetéséért kardoskodott a baloldal, jelenleg arra hergelik a vendéglátósokat és a lakosságot, hogy szegjék meg a járványügyi korlátozásokat. A felelőtlen, opportunista kampánnyal pedig emberéleteket sodornak veszélybe. Közben az Én kinyitok kezdeményezésről is kiderült, hogy a baloldal által szervezett politikai töltetű akció.

Miközben a baloldal a koronavírus-járvány súlyosságát rémhírekkel felnagyítva folytatja az úgynevezett halálkampányát, a pandémia miatt nehéz helyzetbe került szektorok képviselőit lázítják törvénysértésekre, éppen ezzel sodorva veszélybe emberéleteket.

Például a vendéglátóipari egységek beülős szolgáltatásának megnyitását szorgalmazó kezdeményezésekre is politikai kampányt épít a baloldal, írja a Magyar Nemzet. Mint

kiderült, az Én kinyitok nevű, Facebookon szerveződő mozgalom mögött a szombathelyi baloldali politikába mélyen beágyazott szereplő áll. A kezdeményezést elindító Horváth Adrián – aki Fiala János Keljfeljancsi című műsorában azt állította, hogy nem áll mögötte egyetlen párt sem, és nem is szeretné, ha politikai színezetet kapna a kezdeményezés – a 2019-es önkormányzati kampányban aktívan részt vett a polgármesterré választott MSZP-s Nemény András támogatójaként.

Ezt a tevékenységét a Facebookon gazdagon dokumentálta, s közösségi oldalán azt is megosztotta, hogy bizottsági tag a Joskar-Ola Alapítványban, amelynek az érdekessége, hogy Nemény frakciótársának, Kelemen Krisztián önkormányzati képviselőnek a lakcímére van bejelentve. Horváth több fotó tanúsága szerint kampányolt Kelemennek a helyhatósági választás előtt. Az említett alapítványról a PestiSrácok korábban kiderítette, hogy a Kelemen lakására bejegyzett szervezetet közel negyvenmillió forintnyi közpénzhez juttatták hozzá Nemény Andrásék döntései.

Több más baloldali politikus is a szabályok megszegésére buzdít, a nehéz helyzetbe került ágazatok képviselőinek elégedetlenségét szítva.

Többek között Soproni Tamás, Terézváros momentumos polgármestere, Ujhelyi István, a szocialisták EP-képviselője, valamint Vadai Ágnes (DK) is a napokban tettek közzé a Facebookon olyan bejegyzéseket, amelyekben egyebek mellett a vendéglátóipari egységek pandémia előtti működési rendjének a visszaállítását követelték, azt a hamis látszatot keltve, hogy a kormány nem segíti az ágazat képviselőit. Arról egyikük sem szólt, hogy az államilag biztosított bértámogatás és járulékkedvezmény komoly könnyebbséget jelent a vállalkozóknak.

Eközben a balliberális média sorra szerepeltet olyan szakértőket, mint például Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő, aki olyan kijelentésekre ragadtatta magát, mint hogy „nem várhatjuk meg az átoltottságot, mert itt kő kövön nem fog maradni”, amivel egyébként a járvány megfékezésére alkalmas egyetlen eszköz iránt igyekszik megrendíteni a közbizalmat.

Ám

csak néhány hónappal korábbra visszatekintve, amikor hasonló szinten állt a fertőzöttek és elhunytak száma, kristálytisztán látszik, hogy a baloldalt egyáltalán nem a járványprobléma megoldása érdekli, hanem a saját politikai érdekeinek megfelelően támadja a kormányt.

Akkor ugyanis a gazdaság teljes leállítását követelték, a kabinet leghangosabb kritikusa pedig a Karácsony-párt volt.

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke például azzal az elképesztő javaslatcsomaggal állt elő októberben, hogy betiltatná az összes nyilvános rendezvényt, és korlátozná a tömegközlekedés használatát, különösen az idősek számára.

Figyelemre méltó, hogy a javaslatcsomag benyújtása napján 43 magyar vesztette életét Covid–19-ben, ami a mostani mortalitásnak nagyjából a fele. Novemberben egyébként a társelnök-főpolgármester is azt hangoztatta – hasonlóan a szivárványkoalíció többi pártjának prominenseihez –, hogy drákói szigorításokra van szükség a járvány megfékezéséhez.

Az MSZP-s Molnár Zsolt „szükséges, de közel sem elégséges” intézkedéseknek nevezte a korlátozásokat, és a DK-s Barkóczi Balázs is szinte szóról szóra ezt mondta. Az ugyancsak

Gyurcsány-párti Varga Zoltán pedig azt hangoztatta, hogy elkerülhetetlen lesz az ország lezárása „ha tetszik, ha nem tetszik Orbán Viktornak”.

A Momentum és a jobbikos Lukács László is megkésettnek és elégtelennek nevezte ősszel a korlátozásokat. Utóbbi párttársa, Nunkovics Tibor azzal gyanúsítgatta a Fideszt, hogy „vannak olyan gazdasági érdekei, amelyek nem szolgálják, hogy különböző szigorítások legyenek”.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek