Aktuális

Csak néhány százan voltak a nyitást követelő tüntetésen

Bors

Létrehozva: 2021.01.31.

A vírustagadók vasárnapi, Hősök terére meghirdetett tüntetése hatalmas kudarc lett, hiszen azon alig két-háromszázan jelentek meg.

Csak néhány százan vettek részt az újranyitást követelő tüntetésen vasárnap a Hősök terén. Kezdetben még a közösségi tér kedvelt alakja, Tibi atya is azért kampányolt, hogy minél hamarabb kinyithassanak a kocsmái, vasárnapra már megtorpant a nagy lelkesedése és türelemre intette híveit.

A demonstrációt a Le az adók 75%-ával! nevű minipárt hirdette meg. A Facebookon 12 ezren jelezték az érdeklődésüket, több mint 3 ezren a részvételüket. A szervezők azt kérték, hogy a tüntetők csináljanak úgy, mintha éppen csak arra jártak volna és nem gyülekezni mennének. Ez a megtévesztés túl jól sikerülhetett, ugyanis csak páran jelentek meg a Hősök terén.

A tüntetés főszervezője, Ecsényi Áron megafonon szónokolt, és azt állította, hogy “a korlátozások sikerességét semmi nem igazolja”, ezért követeli, hogy enyhítsenek a szabályokon és nyisson ki az ország.

Ecsényi figyelmét bizonyára elkerülik a koronavírus-járvány napi adatai. Magyarországon éppen a lezárások és az időben meghozott intézkedések miatt nem robbant be a járvány annyira, mint Európa számos más országában. Portugáliában például a kormány engedett a nép akaratának és karácsonyra lazítást hirdetett. Meg is lett az eredménye: januárra fellángolt a járvány. Portugália járványügyi helyzete az Újévet követően rövid idő alatt kritikussá vált, a magas esetszámok miatt kórházak már az év elejére a kapacitásaik határaira jutottak. A halálozási számok is megugrottak, naponta már több, mint 300-an veszítik életüket a koronavírus-járvány miatt.

A szakemberek szerint a lazítás és a nyitás a járvány berobbanásához vezethetne, ezért nem engedhetjük meg, hogy kinyissanak a vendéglátó helyek. Az oltás az egyetlen lehetséges megoldás jelenleg, ezért buzdítanak mindenkit, hogy regisztráljon. Ha a lakosság 50-60 százaléka már él az oltással, akkor ismét a régi mederben folyhat az életünk.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek