Aktuális

Orbán Viktor: A jövő héten oltják a regisztráltakat

Bors

Létrehozva: 2021.01.29.

Orbán Viktor az operatív törzs tanácskozását követően azonnal a Kossuth Rádióba ment, hogy beszámoljon a legfrissebb kormányzati lépésekről.

Orbán Viktor a beszélgetés elején közölte, nem a nemzetközi szervezetek véleménye alapján döntöttek a korlátozások meghosszabbításáról. Meghallgatták a szakembereket, és

„Fájó szívvel kellett igazat adnom a járványügyi szakembereknek”

- tette hozzá.

Ebben a helyzetben kell higgadtnak maradni

„Nem lett volna szerencsés, ha feladjuk az elmúlt három hónapos eredményeket. Ha túl korán jönnek a feloldások, akkor a semmibe hullanak az elért eredmények” – mondta a kormányfő. Orbán Viktor közölte, a harag és az indulatok itt másodlagosak. „A vezetőknek az is a felelőssége, hogy amikor mindenkit elragadnak az indulatai, akkor kell a döntéshozóknak a legnyugodtabbnak maradnia.”

„Sokan mondták, hogy a kijárási tilalom esetén lehetett volna lazítani, de most a vakcina-beszerzésen kell dolgozni” – mondta a kormányfő. „Nyugat-Európában számos ország azt választotta, hogy folyamatosan ügyeskednek a szigorítások rendszerén, míg mi november óta ugyanabban a rendszerben élünk” – tette hozzá. Orbán Viktor szerint a végén le akarják szúrni a vírust, és akkor felszabadulunk. „Ha nincs törés, zúzás, akkor a hatóságok ne tartóztassanak le senkit” – mondta a kormányfő.

Arra kért minden türelmetlen embert, hogy ne tegyék meg a kinyitást, mert a vírust át fogják adni, és emberek fognak belehalni a járványba.

„Az nem megoldás, hogy kimegyünk és megsértjük a szabályokat” – mondta Orbán Viktor. 150 ezer-1 millió forintos bírságot kockázat az, aki megszegi a szabályokat, míg az éttermeket be fogják zárni – tette hozzá.

„Az érintettek meg fogják kapni a támogatásokat.”

„Minden a vakcinán múlik, és ez a gazdaság kulcskérdése is” – mondta a kormányfő. 1459 új beteg, és 83 ember halt meg tegnap – jelentette be.Az oltás jól halad, a szociális intézményekben lévők beoltása történik, és ezzel a hétvégével végzünk is” - mondta Orbán Viktor.

Megkezdődik a regisztráció alapú oltás

Jövő hét elejétől megkezdődik az regisztráció alapú oltás – mondta a kormányfő. Orbán Viktor elmondta, hogy most azokat hívják be, akik korábban regisztráltak. Ez egy új szakasz, nagy kérdés, hányan regisztráltatják magukat. Továbbra is arra biztatott mindenkit, hogy oltassa be magát.

Orbán Viktor a kínai vakcinával oltatja be magát

„Ezt a vírust a kínaiak ismerik a legrégebb óta, és emiatt ezt a vakcinát választom” 

– mondta Orbán Viktor.

A kormány tagjainak is ki kell várniuk a sorukat

Orbán Viktor elmondta, hogy bármennyire is aggódik valaki a saját és a szerettei életéért, meg kell várnia a sorát. A kormány tagjainak is ki kell várnia a sorukat, nagyon rossz lett volna, ha a kormány tagjai oltatják be magukat elsőként. „Vannak nálunk nehezebb helyzetben lévő magyar emberek is” – tette hozzá.

Orbán Viktor szeretné, ha végre a bőség zavarával küzdenének a vakcinák területén, mert Brüsszelből sem érkezik olyan tempóban vakcina, mint amire szükség lenne. „Számomra a leginspirálóbb példa Szerbia, akikkel nagyon jó viszonyban vagyunk, és érzelmi tartalma van a kapcsolatunknak. Ott kínai vakcinával is oltanak. Szerbia egy komoly ország, mert jobban meg tudta szervezni az ellátását, mint az unió.”

„Kipróbálják azokat a vakcinákat, amikkel szemben még kifogások vannak itthon.”

Orbán Viktor: Egy radikálisan más helyzetben találhatjuk magunkat húsvétkor

Orbán Viktor bejelentette, hogy ma vagy holnap szerződni tudnak a kínaiakkal a vakcinára. Ha nem jön kínai vakcina, akkor március elejéig 850 ezer embert tudnak beoltani. Ha jön kínai vakcina, akkor ezt meg is lehet kétszerezni. „Egy radikálisan más helyzetben találhatjuk magunkat húsvétkor” – mondta a kormányfő.

Közölte, hogy minden erővel a vakcina beszerzésére koncentrálnak, és ezt követően lehet a különféle nyitási opciókról beszélni. Brüsszel kapcsán azt mondta, hogy most nem a „gyepálás” ideje van. A gazdaság újraindításában jól fog teljesíteni Brüsszel. Nem tudjuk, milyen játszmák zajlanak Brüsszelben.”

„Korábban a vakcina-beszerzés nemzeti jogát átadtuk Brüsszelnek, ezt a döntést meghoztuk, most már eső után köpönyeg” 

– tette hozzá.

Egyelőre nem a szétosztás rendje a kérdés, hanem hogy nincs mit szétosztani.”

Így segítik a kis települések boltjait

„Nem állhatunk az egyetlen nyugati lábra” – mondta a kormányfő. „Hoztunk számos gazdasági döntést, és hoztunk óriásiakat is” – mondta Orbán Viktor. Amikor lesz elég vakcina, akkor újra kell indítani a gazdaságot. Eddig 6000 milliárd forintról döntöttek. Kiemelte, hogy vannak olyan települések, ahol nincsen bolt, és most döntöttek arról, hogy ezen változtatnak.

1500 milliárd forintos egyetemi fejlesztési program indul

Orbán Viktor elmondta, hogy Brüsszellel a legszorosabb mértékben együttműködnek a zöld gazdaság és a digitalizáció területén, még akkor is, ha a migráció területén nem értenek egyet. Kilenc terület között osztottuk szét a rendelkezésre álló forrásokat. A legfontosabb, hogy ennek a gazdasági újraindítási akcióterv legnagyobb nyertese a felsőoktatás lesz. Olyan egyetemi fejlesztések indulnak a következő években, amire nem volt még példa, 1500 milliárd forintot fektetnek majd be.

(Ripost)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek