Aktuális

Vakcinázással megúszhatjuk a harmadik hullámot

H. N. Zs.

Létrehozva: 2021.01.18.

A koronavírus-járvány megfékezésének módja, ha a védőoltással az ország eléri a nyájimmunitást. Hazánk kormánya mindent megtesz azért, hogy ne kelljen csökkenteni a beadott védőoltások mennyiségét.

Forrás: MTI

Müller Cecília országos tisztifőorvos elmondta, hogy a héten valószínűleg kevesebb koronavírus elleni vakcina érkezik majd Európába. Ennek oka, hogy

az oltóanyaggyártó Pfizer többletkapacitás kialakítására készül. Ehhez a gyárat fel kell készíteni, ezért előfordulhatnak fennakadások a szállításban.

A tisztifőorvos a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában adott interjúban hangsúlyozta, semmiképp nem szeretnének változtatni a hazai koronavírus-oltási terven, vagyis nem csökkentik a beadott védőoltások számát.

Garantálják a vállalt mennyiség teljesítését

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken bejelentette, hogy ugyan a következő hetekben előfordulhatnak a Pfizer és a BioNTech koronavírus-oltóanyagának európai szállításában fennakadások, de a cég garantálja, hogy az első negyed­évben teljesíti az Európai Unió felé tett korábbi vállalásait. A Pfizer elismerte, hogy február elejéig még lehetnek fennakadások a belgiumi Puursban lévő üzemük bővítése miatt, azonban hangsúlyozta, hogy a bővítés következtében jelentősen nőnek majd gyártókapacitásaik, amik hosszú távon bőségesebb kínálatot jelentenek majd a piacon. Müller Cecília a Kossuth rádiónak adott interjújában azt hangsúlyozta, hogy

arra készülnek, hogy semmiképpen ne kelljen csökkenteni a beadott védőoltások mennyiségét, ezért mindent megtesznek, hogy hatékony és biztonságos vakcinát szerezzenek.

Így az Európai Unión kívüli gyártókat is megkeresi a magyar kormány.

Fontos a regisztráció a védőoltásért

Magyarországon rend van az oltóhelyeken, továbbá mindenkinek, aki megkapta az első védőoltást, rendelkezésére áll a második adag, ami feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a teljes immunitás kialakuljon – magyarázta Müller Cecília, aki maga is megkapta az első adag koronavírus elleni vakcinát, mely után semmilyen mellékhatást nem észlelt. Megköszönte mindazoknak a jelentkezését, akik már regisztráltak a koronavírus elleni védőoltásra, s hozzátette, hogy a regisztráció fontos, hogy mindig elérjék az oltási terv alapján következő csoportot, és értesítést küldhessenek, hogy hol és mikor adják be az oltást. 

Nyárra csillapodni fog a járványhelyzet

Dr. Rusvai Miklós virológus professzor szerint több tényezőtől is függ, hogy lesz-e harmadik hullám Magyarországon.

– Jelenleg a második hullám leszálló ágában vagyunk, s egyelőre sikeresen tartjuk féken a járvány terjedését a korlátozó intézkedésekkel és a lakosság immunizálásával – magyarázta a Borsnak a kutató, aki szerint a korlátozásokkal elodázható, vagy akár teljesen elkerülhető lenne a harmadik hullám, de az újabb mutánsok megjelenése az utolsó ellen dolgozik.

– Az, hogy hogyan alakulnak a dolgok, leginkább a kormány döntésétől függ.

Ha februárban lazítanak, azért, hogy fellélegezhessen a gazdaság és a lakosság, akkor akár már márciusban elkezdhetnek emelkedni a járvánnyal összefüggő statisztikai adatok. Ha nem lazítanak, akkor május végéig életben kellene tartani a jelenlegi korlátozásokat, amit szinte elképzelhetetlennek tartok

– zárta dr. Rusvai, aki szerint akárhogy is lesz, nyárra csillapodni fog a járvány, és ha minden jól megy, és kellő számban vakcináztatjuk magunkat, akkor ősztől már nem fenyeget újabb hullám. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek