Aktuális

A kórház mellett laknak, mégis egy teljes napot várt a mentőkre a koronavírusos pár

Bors

Létrehozva: 2021.02.20.

Kereken 24 órába került, mire kijött végre egy mentő a koronavírusos párhoz.

Forrás: Bors

Az ismert román komikus, Gabi Jugaru mesélte el a Facebookon, hogy járt a Vászlóban élő lánya és veje.

A lányát már vasárnap Covid–19-el diagnosztizálták, és otthoni karanténba küldték. A karanténban vele volt a lánya férje is, ám szerda reggel ő is elég ramatyul kezdte érezni magát, köhögött, láza volt, nehezen lélegzett, így segítségre volt szüksége.

Átmenni nem tudtak a szomszédban álló kórházba, hiszen karanténkötelesek voltak mindketten.

A 112-es segélyhívón viszont azt mondták nekik, hogy a megyei közegészségügyi hatósággal kellene beszélniük, akik megnyugtatták őket, hogy máris küldenek egy mentőt.

Ők megnyugodtak, de nem jött a mentő.

Végül a népszerű Jugaru felháborodott bejegyzésére másnap reggel alig egy nappal az első segélyhívás után befutott a kért mentő, mintát vettek az úriembertől a Covid-teszthez, és megvizsgálták az állapotát.

Vagyis a mentő 24 óra alatt tett meg néhány száz métert, annyi idő alatt pedig akár tragédia is történhetett volna.

(via)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek