Aktuális

Mégis mit gondoltak?! 74 fős szülinapi banzájt rendeztek az I. kerületben

Bors

Létrehozva: 2021.02.22.

74 fő ünnepelt együtt a hétvégén, semmibe véve a koronavírus-járvány miatt meghozott korlátozó intézkedéseket. Az illegális partira a rendőrök csaptak le.

Forrás: Pexels.com

A hétvégén 1600 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök a kijárási tilalom és a közterületi magatartási szabályok, illetve a közterületi csoportosulások tilalmának megsértése miatt – árulta el az operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese, Kiss Róbert alezredes. Hozzátette, hogy két vendéglátóhelyet be is kellett ideiglenesen zárniuk, a debreceni és a karcagi helyen is szeszt fogyasztottak bent a vendégek. 

Azonban egyik sem tolta túl úgy a bulit, mint egy csapat szülinapozó az I. kerületben, akik egy társasházban rendeztek nem kevesebb mint 74 fős házibulit.

Az ünneplő tömegen végül a rendőrök ütöttek rajta, akik hamar feloszlatták a minden szabályt megsértő csoportosulást. A házigazdával és a résztvevőkkel szemben is szabálysértési eljárást indítottak.

Ez is érdekelheti!

Kutatás bizonyítja: ez a két koronavírus-vakcina meredeken csökkenti a kórházi kezelésre szorulók számát

Bodrogi Gyula nagyon örül, mert megkapta a koronavírus elleni védőoltást

Aggasztó: a szakemberek szerint százezrek szenvednek poszt-covid tünetektől

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek