Aktuális

Újra lendületben a vidék, ezt érdemes tudnod róla

Bors

Létrehozva: 2021.02.05.

Az agrárium életbevágóan fontos szerepet játszik az ország ellátásában, ezek az újdonságok.

A mögöttünk álló nehéz időszak után ismét lendületet vehet az agrárium. A magyar mezőgazdaság soha nem látott lehetőségek előtt áll.

Igazi örömhír, hogy az uniós közös agrárpolitika vidékfejlesztési pilléren keresztül több mint 4000 milliárd forintot fordítunk a mezőgazdaság és az élelmiszeripar megújítására a következő hét évben”

– közölte Nagy István agrárminiszter ma reggel.

„A kormány az eddigi 17,5 százalék helyett 80 százalékos nemzeti társfinanszírozást biztosít az uniós vidékfejlesztési forrásokhoz. A tisztán uniós jövedelempótló támogatások felhasználásával pedig csaknem 3300 milliárd forinthoz juthatnak még a termelők. A magyar gazdatársadalom így a következő évek nagy nyertesévé válhat.”

Jakab István, a MAGOSZ elnöke szerint fontos, hogy minden rendelkezésre álló forrást igénybe tudjunk venni. Ahhoz, hogy hazai, uniós és nemzetközi szinten versenyképesek legyünk, jelentős mértékben korszerűsíteni kell a gazdaságokat. Fontos az, hogy a birtokokat rendbe tegyük, fontos az, hogy a legkorszerűbb tudást hasznosítsuk, fontos, hogy a korszerű technológiákat, a precíziós gazdálkodás minden elemét használjuk. Ehhez komoly beruházásokra, komoly fejlesztési összegekre van szükség. Ha igénybe veszünk minden egyes uniós centet, akkor leszünk sikeresek. Ehhez összefogásra van szükség a családon belül, a gazdaközösségen belül, összefogásra nemzeti és Kárpát-medencei szinten.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek