Aktuális

2019-ben találkoztak, és megállapodtak, hogy kábító hatású anyagokkal fognak kereskedni

MTI

Létrehozva: 2021.03.10.

Két év hat hónap börtönbüntetésre ítélt a bíróság egy salgótarjáni drogkereskedőt, társa két év börtönbüntetést kapott, de annak végrehajtását felfüggesztették - közölte a Nógrád megyei főügyész szerdán az MTI-vel.

Forrás: Illusztráció

Bóna Gyula közleményében ismertette: a 30 és 40 éves férfi Salgótarjánban terjesztett bódító hatású anyagokat. A másodrendű vádlott 2018-tól rendszeresen fogyasztott új pszichoaktív anyagokat, amikhez internetről megrendelve, postai úton jutott hozzá; 2019-ben kapcsolatba került az elsőrendű vádlottal, és megállapodtak abban, hogy kábító hatású anyagokkal fognak kereskedni.

Ezután, 2019 áprilisától októberig a másodrendű vádlott továbbra is rendelte az új pszichoaktív anyagot,

melyet a postán átvett, majd társának átadott, aki albérletében árulta, majd elköltözése után a házuk közelében lévő garázssornál elrejtette; onnan árulták közösen a szereket, feladatmegosztásban.

A nyomozó hatóság a páros több mint egy tucat fogyasztóját azonosította, tőlük, valamint a vádlottaktól is foglaltak le bódító hatású anyagokat.

A főügyész közlése szerint az ügyészség a 30 és 40 éves férfi ellen társtettesként kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt emelt vádat.

A Salgótarjáni Járásbíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően a letartóztatásban lévő elsőrendű vádlottat - aki korábban már kapott felfüggesztett szabadságvesztést - 2 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte és 3 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Társa 2 év börtönbüntetést kapott, melynek végrehajtását 4 évi próbaidőre felfüggesztette a bíróság. A döntést a két vádlott és az ügyész is tudomásul vette - tette hozzá Bóna Gyula. A másodrendű vádlott ítélete jogerős, az elsőrendű vádlott ítélete azonban védője fellebbezése miatt nem emelkedett jogerőre.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek