Mint minden gyermeknek, Böjte Csabának is a legszentebb és legszebb ünnepet jelentette a húsvét. Az évtizedekkel ezelőtti Erdélyben az emberek a feltámadás ünnepére gyönyörűen kitakarították a házukat, és igyekeztek finom ételeket főzni.
Forrás: Móricz István
– Természetesen templomba is mentünk, és sokat imádkoztunk. Később megértettem, hogy nem is az a fontos, amit mi, emberek teszünk, hanem az, amit Krisztus. Egy gyerek megkérdezte tőlem, hogy miért nem felejtjük el végre azt a gondolatot, hogy „megöltük Jézust”, pontosabban miért nem ejtjük az istengyilkosság” vádját. Azt feleltem, hogy az igazán lényeges az a kérdés, hogy vajon a megváltó miért volt hajlandó a vállára venni a keresztet, és miért hagyta, hogy szeget üssenek a tenyerébe. Azért, mert bízott bennünk, és még a halála pillanatában is hitte, hogy képesek vagyunk megtanulni a szeretetet. Ezért is imádkozott az őt megfeszítő katonákért, hogy „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” – magyarázta a ferences szerzetes, és hozzátette, hogy Jézus a feltámadása után is ugyanezzel a hittel köszöntötte Mária Magdolnát.
– A húsvét a legszentebb ünnep számomra – mondta Böjte atya.
Sós perec és puha szilva az asztalon
– Fontos, hogy mi is tudjunk hinni a holnapban, és abban, hogy a mindenféle háborúskodás ellenére az emberiség nem önmaga farkasa lesz – szögezte le a katolikus pap.
Csaba atya elmesélte: nagyapja egyháztanácsos volt, az édesapja ezáltal politikai fogoly, őt pedig miattuk az osztályból egyedül alkalmatlanná nyilvánították arra, hogy pionír, vagyis úttörő legyen.
– Ez akkor nem esett jól, de a tanító néni pontosan tudta, mi az igazság. Mindezek ellenére a gyerekkoromban, Ceausescu idejében sem volt különösebben veszélyes katolikusnak lenni.
– Nagyanyám sós perecet, és vízben puhított aszalt szilvát tette az asztalra nagypénteken. Aznap nem ettünk főtt ételeket, igaz, az egész nagyböjtben szerény eledeleket fogyasztottunk. Többek között főtt krumplit aludt tejjel vagy savanyú káposzta levével. Akkoriban nagy szegénység volt, és annak is örültünk, ha valakinek jutott egy majorsági felső comb. Nem vittük túlzásba. Ebből adódott, hogy amikor 25 éves koromban pappá szenteltek, mindössze 59 kilót nyomtam, pedig addigra megfordultam a román hadseregben is. A mai húsvétokat már jóval nagyobb jólétben töltjük, de erről úgy gondolkodom, hogy ma sincs közelebb az ég a földhöz, és nem a körülmények határozzák meg a boldogságot. A Napot minden tetőről látni lehet – mosolygott a köztiszteletben álló egyházi személy, és egy számára meghatározó élményét is felidézte.
Kamaszként bicskát kapott
13 éves lehettem, amikor a nagyapámtól kaptam egy bicskát, és azt mondta, öljem le a kisbárányt.
Ezt nem voltam képes megtenni, de a papám elmagyarázta, hogy elsősorban azért kér erre, hogy férfi legyek. Máskülönben arra szeretne megtanítani, azért, hogy mi ehessünk és élhessünk, egy másik élőlénynek kell elpusztulnia. Legyen szó egy növényről vagy egy állatról, hálát kell adnunk Istennek, és minden egyes falatot meg kell becsülni.
Piros alma egy koldustól
A húsvéthoz számos profán népszokás is fűződik. Ilyen többek között a locsolkodás.
– Egy ünnepnek van lényeges és kevésbé lényeges része. Egy lakodalomnál sem a vacsora vagy a csokordobás a legfontosabb mozzanat, de tény, hogy ezek hozzánőttek az ünnephez. Ebben semmi kivetnivaló nincs. Einstein relativitás-elméletét is teljesen máshogy érti egy fizikus, mint egy egyszerű ember, de az biztos, hogy a világ az igazságok alapján működik – mondta a szerzetes, aki egy számára kedves emléket is megosztott a Bors olvasóival.
– Az árvaházi gyerekekkel rendszeresen kimegyünk a városba. Egy ilyen alkalommal odaléptem egy kolduló asszonyhoz, és azt mondtam: úgy látom, a virágszál el akar hervadni. Ő csak mosolygott a fogatlan szájával, és elpirult.
Miután meglocsoltam, eltűnt, majd vissza is tért egy piros almával. Azzal ajándékozott meg. Célnak tartom, hogy azokat az embereket meglátogassuk, akikhez senki sem megy.
