Aktuális

Életek százereit mentette meg Magyarországon, most engedélyezhetik az egész világon

Bors

Létrehozva: 2021.04.30.

Napokon belül engedélyezheti az Egészségügyi Világszervezet a kínai Sinopharm-vakcinát, miután a gyártó minden szükséges dokumentumot elérhetővé tett a szakemberek számára.

Forrás: MTI

A kínai vakcináról már korábban megállapította a világszervezet, hogy hatékony és biztonságos, Magyarországon már közel egymillió, a világban több mint 100 millió embert oltottak be vele  - írja az Origo. Nem is meglepő, hogy egyre több európai uniós tagállam érdeklődik a kínai vakcina iránt. Angela Merkel német kancellár például szerdán kijelentette, hogy a WHO-n keresztül Németországnak is el kell ismernie a Sinopharmot. 

Hogyan véd a vírus ellen?

A Sinopharm inaktivált, azaz elölt koronavíruson alapuló első generációs oltóanyag. Az inaktivált vírusrészecskék, elsősorban a víruson lévő fehérjetüskék késztetik az antitesttermelésre az immunrendszert, felkészítve a szervezetet a kórokozó elleni védekezésre.

Ahogyan korábban megírtuk, a kutatók három különböző koronavírus-variánst izoláltak betegekből, majd a kórokozókat úgynevezett bioreaktorban (majomvesesejtekben) tenyésztették. Amikor már megfelelő mennyiségben álltak rendelkezésre a vírusrészecskék, egy béta-propiolakton nevű vegyülettel kezelték őket, amely semlegesíti a kórokozó génjeit, ezáltal többé nem tud szaporodni, viszont a vírusrészecske – és így az immunválaszt kiváltó vírusfehérje, a tüske – épen marad.

Hatékonyabb, mint azt gondolták

Szintén rendkívül pozitívan írt a kínai oltóanyagról a világszerte elismert The Lancet tudományos szaklap, amely kiemelte, hogy a kínai Sinopharm-vakcina hatásos a dél-afrikai mutáns ellen is.

Menczer Tamás külügyi államtitkár számolt be arról, hogy a szaklap azt állítja, hogy a vakcina az egyik legveszélyesebb mutáns ellen is hatásos. Az Egyesült Arab Emírségekben folytatott klinikai vizsgálatokból pedig az derült ki, hogy a korábbi 79 százalék helyett a Sinopharm akár a 86 százalékos hatékonyságot is elérheti.

Január óta nálunk is alkalmazzák

A Sinopharm-vakcinát az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-Egészségügyi Intézet (OGYÉI) január 29-én engedélyezte, mindezt pedig akkor Müller Cecília országos tisztifőorvos jelentette be az Operatív Törzs tájékoztatóján. 

A keleti vakcinának köszönhető az is, hogy Magyarország az Európai Unión belül az első országok között kezdte meg a nyitást, és hazánkban zajlik az unió második legsikeresebb oltási kampánya. Ennek köszönhetően május elejéig mindenki hozzájuthat a vakcinához, aki hajlandó élni az oltás lehetőségével. A kormányfő szerint május elejére elérjük a 4,5 millió beoltottat, míg június elejére akár a 7,7 milliót.

A kínai vakcina iránt egyébként már több európai uniós tagország is érdeklődik látva a kudarcba fulladt közös brüsszeli vakcinabeszerzést. 

Rendkívül megbízható 

A kínai Sinopharm vakcina technológiája igen megbízható, és hatékony, hiszen közel száz éves múltra tekint vissza. A technológia lényege, hogy a teljes, elölt vírust tartalmazza, vagyis a vírus minden fehérjéjét bejuttatja a szervezetbe. Ezzel a techonlógiával készül többek között a kötelező gyermekbénulás elleni oltás, vagy épp az influenza és a veszettség elleni oltás is.
Az eredetileg ígért 79 százalékos védettségnél eddig minden olyan országban magasabb hatékonyságot produkált, ahol alkalmazták a lakosság immunizálására. Ahol hiteles statisztikai adatok születtek, a vakcina hatékonysága minden esetben 80 százalék fölötti – árulta el a Borsnak Dr. Rusvai Miklós víruskutató, aki hozzátette, ezt a vakcinát a 60 és 80 év közöttiek csoportjában is tesztelték.

– A kínai oltás hatékony, aki tehát megkapta a két szabályos oltást, az nem hal meg, nem kerül lélegeztetőgépre. A védettsége kialakult, azonban 100 oltottból 21 megbetegedhet – magyarázta dr. Rusvai, aki hozzátette ez a többi, koronavírus ellen kifejlesztett oltóanyagok esetében is így van, bár van, amelyiknél magasabb a védettségi arány.

Egyes immunológus kutatók szerint, a piacon lévők közül ez az oltóanyag lehet a leghatásosabb a mutációkkal szemben.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek