Aktuális

Többek között egy kilogramm marihuánát, mintegy 200 gramm hasis gyantát és LSD-bélyeget is találtak a lakásán

MTI

Létrehozva: 2021.04.20.

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki kábítószert árult, és lakásában kannabiszt termesztett 2019-ben Budapesten - közölte a fővárosi főügyész kedden az MTI-vel.

Ibolya Tibor közleménye szerint a férfi 2019 nyarától elsősorban marihuána és hasis kereskedelmével foglalkozott.

A kábítószereket ismeretlen forrásból szerezte be, azokat XV. kerületi lakásában tárolta, az értékesítést álnéven, jellemzően egy üzenetküldő alkalmazásban beszélte meg, majd lakásában vagy ahhoz közel az utcán adta át a kábítószert a vevőknek.

A nyomozók 2012. novemberében fogták el a férfit, akinek

lakásán több mint egy kilogramm marihuánát, mintegy 200 gramm hasis gyantát, LSD-bélyeget és pszilocin, valamint pszilocibin tartalmú gombát is találtak,

amelyeket a kábítószer kiméréséhez, értékesítéséhez használt eszközökkel és a kábítószerek értékesítéséből származó mintegy 400 ezer forint készpénzzel együtt lefoglaltak - írta a fővárosi főügyész.

Hozzátette: a vádlott a lakásában - egy erre a célra felállított sátorban - legalább 32 tő kannabiszt is termesztett.

A Fővárosi Főügyészség a jelenleg bűnügyi felügyeletben lévő férfi ellen kábítószer-kereskedelem miatt vádat emelt, és végrehajtandó fegyházbüntetést indítványozott ellene - olvasható a közleményben.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek