Aktuális

Unatkoztak a kislányok, ezért felgyújtották a házat

Bors

Létrehozva: 2021.04.15.

Egy 12 éves és három 14 éves pennsylvaniai lányka annyira unatkozott otthon, hogy elkezdtek a nappaliban a tűzzel játszani.

Forrás: Shutterstock

A kiskamaszok azzal szórakoztatták magukat, hogy a házban található légfrissítőket, rovarirtókat és minden különösen tűzveszélyes anyagot kifújtak majd belobbantották.

Mindezt lefotózták és videóra is felvették, hogy később feltehessék a felvételeket az internetre, bízva abban, hogy ezzel növelik majd a népszerűségüket a közösségi oldalakon.

hamar megunták ezért továbbfejlesztették

Ezt a verziót azonban hamar megunták, ezért a nappaliban lévő kanapéra egy cipős dobozt tettek, majd a papírdarabokat tépkedtek bele és azt fújták be a gyúlékony spary-vel amire végül gyufát dobtak. 

A katasztrófa sajnos borítékolható volt, a kanapé majd az egész nappali, végül a teljes ház lángokba borult. A gyerekeknek szerencsére nem esett baja, időben kimenekültek. 

gyilkossági kísérletnek számít

A rendőrség most a fotók és videók alapján – amiket azóta már eltüntettek az internetről – próbálja kideríteni, hogy melyik lány ötlete volt a gyújtogatás. Mind a négy gyerek ellen gyilkossági kísérlet miatt indult eljárás. 

(via)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek