Aktuális

Vádat emeltek Szilágyi István fia ellen a színművész megölése miatt

MTI

Létrehozva: 2021.04.19.

Vádat emeltek a tavaly májusban megölt színművész fia ellen, aki különös kegyetlenséggel végzett édesapjával - közölte a fővárosi főügyész.

Ibolya Tibor közleményében nem nevezte meg az áldozatot, de az emberölés dátumából és az elkövetés módjából kiderül, hogy Szilágyi István színművész megöléséről van szó.

A vádirat szerint az 50 éves férfi együtt élt időskorú szüleivel XVII. kerületi családi házukban, ahol

május 3-án reggel kalapáccsal az apjára támadt, és olyan súlyosan bántalmazta, hogy a sértett a helyszínen meghalt.     

A férfi korábban - ittasan - többször is bántalmazta édesapját, a sértett azonban nem akarta fia megbüntetését, egy korábbi eset kivételével nem is indult emiatt ellene büntetőeljárás.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság az elkövetés napján őrizetbe vette a férfit, és nyomozást folytatott ellene. 

A Fővárosi Főügyészség

a jelenleg letartóztatásban lévő férfi ellen különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés miatt vádat emelt, és indítványozta, hogy a bíróság ítélje a vádlottat életfogytig tartó fegyházbüntetésre

- olvasható a közleményben.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek