Aktuális

Kipécézte a sors? Férje után második gyermekét is ugyanaz a gyilkos kór ragadta el az édesanyától

Bors

Létrehozva: 2021.05.29.

Férjét és két gyermekét is elvette a nőtőn ugyanaz a betegség.

A háromgyermekes 44 éves Marie Hughestől a halál már az szinte összes közeli hozzátartozóját elragadta. A héten ötéves kisfiát veszítette el, miután a gyermek belehalt a nemrégen diagnosztizált agydaganatba. Tavaly férjét kellett eltemetnie, 2014-ben pedig elsőszülött gyermekét veszítette el szintén agydaganat miatt, aki akkor 8 éves volt. 

Borzasztóan öszetörtünk, rengeteg csodálatos közös emlékünk van velük, ami most, hogy elvesztettük őket mégfájdalmasabbá válik, de így is megérte minden boldog pillanat – nyilatkozta az édesanya második fia halála után. 

A nyolcéves Oscar Hughes-nál 2014-ben állapították meg a végzetes betegséget, ami annyira legyengítette a fiú szervezetét, hogy hat hét alatt belehalt. 2019-ben az apánál, Ian Hughes-nál szintén agydaganatot diagnosztizáltak, ő egy évvel később halt bele a kórba. Tavaly, 2020-ban a mindössze 5 éves Milot ugyan azok a tünetek kezdték kínozni, mint előtte édesapját és bátyját. Az anya már ekkor a legrosszabbról rettegett, félelme pedig sajnos beigazolódott, gyermeke is a halálos kór áldozata lett. 

A gyászoló asszonyt és harmadik gyermekét most egy civil szervezet igyekszik támogatni, és segítsenek nekik feldolgozni a mérhetetlen gyászt.

(via)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek