Aktuális

Karácsony Gergelynek vesszőfutás volt az elmúlt két hét

MTI

Létrehozva: 2021.05.23.

Ezt mondta a XXI. Század Intézet vezető elemzője a Kossuth Rádióban.

Forrás: MTI

Karácsony Gergely durva hazugságspirálba kerülése és elmúlt hetekben tapasztalt veszőfutása lerántotta a leplet arról az esetlen, botladozó, de egyébként szerethető, őszinte képről, amelyet külföldi, főként amerikai demokrata körökből érkező kampánytanácsadók gondosan, évek alatt építettek fel az ellenzéki miniszterelnök-jelöltről - mondta a XXI. Század Intézet vezető elemzője a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában nyilatkozva.

Deák Dániel úgy fogalmazott, korábban nem lehetett olyan vesszőfutást tapasztalni miniszterelnök-jelölttől, mint amilyet az elmúlt hetekben Karácsony Gergelytől lehetett látni.

Kiemelte, az ellenzéki miniszterelnök-jelölt "egyik hazugságból a másikba menekül", hiszen korábban azt állította, hogy van nyelvvizsgája, majd kiderült, hogy nincs államilag elismert nyelvvizsgája.

Emellett Karácsony Gergely hivatalos életrajzában és kampányoldalakon is azt tüntette fel, hogy elvégezte a phd-képzést, miközben egyebek mellett az idegennyelvtudás hiánya miatt ezt nem tette meg - mondta Deák Dániel.

Az elemző aláhúzta továbbá, Karácsony Gergely "rengeteg zűrös, megmagyarázatlan kérdésre" nem adott választ, sőt leteremtette a közmédia ezzel kapcsolatos kérdéseket megfogalmazó riporterét.

Deák Dániel szerint az, hogy Karácsony Gergely a sajtószabadság híveként verbálisan bántalmazza az újságírókat, azt mutatja, hogy az esetében nem természetes, belülről jövő az a kép, amelyet sugározni próbál.

A XXI. Század Intézet vezető elemzője szólt arról is, nem találni olyan korábbi magyar miniszterelnököt, aki ne beszélt volna valamilyen idegen nyelven.  

Külön kiemelte gróf Apponyi Albertet, aki a trianoni békeszerződés megkötése előtt elmondott védőbeszédében franciául, olaszul és angolul is felszólalt, megdöbbentve az ottani tárgyalókat.

Emellett megjegyezte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök éppen a konyhában tartózkodott, amikor Donald Trump korábbi amerikai elnök felhívta őt.

Gondoljon csak bele, ha Karácsony Gergelyt felhívná a mostani elnök, akkor mit tudna reagálni, hogyan tudna válaszolni, hiszen a saját bevallása szerint sem tud angolul beszélni

– fogalmazott Deák Dániel.

Az elemző kitért arra is, kutatások szerint a magyarok több mint 80 százaléka elvárja, hogy egy miniszterelnök tudjon legalább angolul tárgyalóképesen beszélni. Erre azért is nagy szükség van, mert az uniós csúcstalálkozások szüneteiben, négyszemközti találkozóin nincs tolmácsolás, és ezeken sokszor több minden dől el, mint a rendes tárgyalásokon.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek