Aktuális

Váratlan levelet kaptak a vasutasok és a buszvezetők – ez állt benne

Bors

Létrehozva: 2021.07.16.

Elismerést kaptak, mert a koronavírus-járvány idején biztonságban juthattak el az emberek a munkahelyükre és az otthonukba.

Orbán Viktor levélben köszönte meg a MÁV és a Volán dolgozóinak a koronavírus-járvány alatt végzett munkájukat és juttatást is kapott az összes autóbusz-vezető, mozdonyvezető és vasutas.

– Régi igazság, hogy a közösségi közlekedés az ország működésének az alapja, melyet minden egyes napon emberek millió vesznek igénybe. Éppen ezért különös mértékben jár most az elismerés Önöknek, akiknek köszönhetően a koronavírus-járvány idején is biztonságban juthattak el az emberek a munkahelyeikre és otthonaikba. A diákok és tanárok az iskolákba, az egészségügyi dolgozók és rendvédelmi szervek tagjai pedig szolgálati helyeikre – írta a miniszterelnök.

Orbán Viktor külön megköszönte azt, hogy a fertőtlenítésre is odafigyeltek.

Nem csak szavakkal köszönte meg az odaadó munkát:

Örömmel tudatom, hogy a MÁV-Volán csoport az idén 200 ezer forint SZÉP-kártya juttatást biztosít minden munkavállalója számára.

- írta a miniszterelnök, aki arról is szót ejtett levelében, hogy július elsejétől egy három éves bérmegállapodás keretében, két lépcsőben összesen 15 százalékkal növelik az elkövetkező esztendőkben a cégcsoportnál dolgozók fizetését.

– Nagyon örültem a levélnek, örültem, hogy elismerték a munkánkat. Megtisztelő, hogy gondolt ránk a miniszterelnök úr – mondta a Ripostnak Martin Alex, a Volánbusz autóbusz-vezetője.

– Az elmúlt másfél évben megfeszített tempóban dolgoztunk, hogy mozgásban tartsuk az országot. A vírus miatt nagyon megváltoztak a napi feladataink: korábban is rendszeresen takarítottuk az autóbuszokat, de a járvány ideje alatt minden egyes járatvégzés után az összes kapaszkodót és minden, utasok által érintett területet fertőtlenítettünk – magyarázta az autóbusz-vezető.

A rendszeres fertőtlenítés mellett hetente ózonos eljárást is alkalmaztak a Volánbusz saját, a járvány elleni küzdelem során beszerzett ózongenerátoraival.

– Nem csak a buszokat, az autóbusz-állomásokat is rendszeresen fertőtlenítette cégünk, emellett a nagyobb állomásokon kézfertőtlenítő állványokat helyezett ki az utasoknak. Mindennek az utasok is örülek, mert érezték, itt tisztaság van – tette hozzá.

– Nagyon fontos szerepünk volt a járvány alatt: a lezárások idején az egészségügyi dolgozókat, katonákat, rendőröket biztonságban eljuttattuk munkahelyeikre – magyarázta Martin. Ha mi nem mentünk volna, leállt volna az egész ország.

Az autóbusz-vezetőtől azt is megtudtuk: a munka a megszokottnál jóval nagyobb odafigyelést igényelt a kötelező maszkhasználat miatt.

– Mi is hordtuk a maszkot, mert fontos volt, hogy megvédjük magunkat és az utasainkat – mondta Martin Alex. A legtöbb felszálló megértette, hogy maszkot kell viselni, de előfordult, hogy a rendőrség segítségét kellett kérni a szabály betartatása érdekében.

Lelkileg az volt a legnehezebb, amikor egy-egy kolléga elkapta a betegséget.

Az elmúlt időszakban mindenki átértékelte a helyzetet: tudtuk, minden egészségügyi előírást be kell tartani, nem véletlenül hozták ezeket az intézkedéseket. Az aggodalom bennünk volt, de ugyanúgy kellett dolgoznunk – mesélte az autóbusz-vezető.

A járványügyi lazítások szerencsére lehetővé tették a kötelező maszkhasználat eltörlését.

– Újra látom az utasok arcát, ez jó érzés, jól esik az utasok mosolya – mondta a buszvezető, majd hozzátette: a kötelező fertőtlenítés továbbra is megmaradt, hiszen vigyáznak az utasokra és magukra, egymásra.

– Pozitívan érintett a köszönetnyilvánítás, és nagyon örülök neki, hogy foglalkoznak velünk – mondta a Ripostnak Molnár Péter mozdonyvezető. A pandémia alatt elégedett volt a vállalattal, véleménye szerint a MÁV felelős munkáltatóként odafigyelt a dolgozói biztonságára.

– Úgy gondolom, hogy vigyáztak ránk. Más volt dolgozni a vírushelyzet alatt. Aggódtam a családomért, és más volt a munkánk is, mert szinte egy idegen világba kerültünk. A koronavírus miatti szabályokat betartani plusz figyelmet igényelt – magyarázta.

Nagyon sokat segített a MÁV munkatársainak, hogy a járványhelyzet minden szakaszában értesültek a fontos információkról, tudtak dolgozni.

– Szokatlan, idegen környezetben találtuk magunkat, furcsa volt, amikor jöttek fertőtleníteni. Emiatt a szokásosnál több emberrel kellett együtt dolgoznunk, olyan emberekkel, akikkel eddig nem is találkoztunk – mondta Péter, aki nagyon hálás a fertőtlenítést végző szakembereknek. A mozdonyvezetőnek szokatlan volt megtapasztalni, hogy a járvány berobbanásakor elnéptelenedtek a megállóhelyek.

– Nem várt annyi utas, nem voltak tömött állomások. Amikor mindenki maszkban állt a peronon, az olyan filmbeli helynek tűnt – emlékszik vissza a mozdonyvezető. A járványidőszak alatt mindenki másképp végezte a munkáját, toleránsabbak voltak egymással, gondoltak arra is, lehet, hogy valakinek beteg egy családtagja.

– Sajnos voltak olyan kollégáink, akiket elvitt a vírus, nyilvánvaló, hogy emberileg ez megviselt, lelkileg nehezebb volt így a munka – ecsetelte.

A vasutas társadalom olyan, mint egy család, ha itt valakit elveszítünk, az mindenkit úgy érint, mintha egy családtagunkat veszítenénk el, ha valaki beteg, ugyanúgy aggódunk érte mint a családunkért. Egészen másként teltek ezek a napok

– magyarázta Péter. A mozdonyvezető örül, hogy visszatért a megszokott élet, de nem felejtette el a korábbi, nehezebb időszakot sem. Úgy gondolja, volt pozitív hozadéka is ennek az időszaknak.

– A járványhelyzet megtanított bennünket arra, hogy kicsit máshogy csináljuk a mindennapjainkat, rengeteg mindent tanultunk az odafigyelésről, és a jövőben is megmarad bennünk az óvatosság – tette hozzá.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek