1990 novemberében a veszprémi zsaruk rajtaütöttek egy betörőn, majd konstatálták, hogy ismerős számukra a férfi. Az elkövető elmenekült, ám a nyomába eredő ebet már képtelen volt az orránál fogva vezetni – vagyis pont, hogy de: a kutyát a tettes lakásáig követő nyomozók egy 15 éve tartó garázdálkodásnak vethettek véget.
B. Miklós közel 150 hasonló bűncselekményt követett el: mint elfogása után kiderült, a férfi a rendőrség által már igen régóta keresett kasszafúró volt. És persze szintén zenész, ahogyan azt mondani szokták, vagyis esetünkben ugye zsaru. B. Miklóst azonban se a társai, se a főnökei nem kedvelték:a férfi tévedhetetlennek tartotta magát, a többieket pedig rendre lejáratta.
Olyannyira öntelt volt, hogy mivel tisztában volt a ténnyel, miszerint ujjlenyomatai nem szerepelnek az adatbázisban, előszeretettel helyszínelt saját bűncselekményei helyszínén. Talán ennek a beképzeltségnek is köszönhető, hogy számos alkalommal tetten érték: egy kenyérboltban elcsípte a rendész, egy ABC-ből bilincsben hozták ki a kollégák, de azt is látták, hogy lecserélte autója rendszámtábláját, elvégre saját járművel, ugyanakkor lopott rendszámmal járt „melózni” – mégis megúszta.
Elmaradt a nagy fogás
Némi aprópénz, egy doboz cigaretta, majd 50, vagy akár 200 ezer forint feletti értékű, sörözőkben és élelmiszerboltokban elkövetett lopások övezték az útját – 589 ezer volt a legnagyobb fogása, amelyet 1990-ben nyúlt le a Pápa melletti tsz széfjéből, igaz, az OTP páncélszekrényéből 17 milliót is elemelhetett volna, ha nem hagyja cserben a fúrója. Érdekes adalék, hogy a széfeket nem mellesleg többnyire az üzletekben elrejtett kulcsokkal nyitotta ki: különleges ismereteket feltételez, hogy részben egyfúrásos módszerrel dolgozott – a páncélszekrényeket a kevésbé járatos „szakemberek” általában három fúrással nyitják ki.
A tökéletes trükk
1988. január 30-a éjjelén a veszprémi Robix gyár rendésze gyanús mozgásra és zörejekre lett figyelmes. Egy közeledő taxi CB-rádióján értesítette a zsarukat, amikor kirohant az épületből egy férfi. Üldözőbe vették, ám az a rendőrök érkezéséig elbújt a sötétben, majd egyszer csak társai közé lépett, mintha akkor érkezett volna. B. Miklós fifikásan a rendészt azonosította betörőként. Kihallgatták, átkutatták a lakását, de mivel nem találtak semmit, nem vették őrizetbe. Ezt követően a férfit mindennap berendelték, meggyanúsították – lelki terror alá véve kínozták a procedúrával a rendészt, aki emiatt a gyárból is kirúgtak.
Csak nagyképű volt
A győri és a veszprémi ügyészség is vizsgálta az ügyet, sőt az ártatlanul elítélni kívánt férfi még az országgyűlési képviselőnél, illetve a rendőrfőkapitánynál is panaszt tett, de hiába – mindennek fejébe B. Miklós még becsületsértéssel is megvádolta. A tortúra 1988. december 22-éig tartott – bizonyítékok hiányában ekkor ejtették a vádat a rendész ellen. Az igazi tettes végül 1992-ben került a törvénykezés markába. A zsaru ügyvédje igyekezett „kóros elmeállapotúnak” minősíttetni ügyfelét, a bíróság azonban nem volt partner ebben, így B. Miklós 8 év letöltendő börtönt kapott a Veszprém Megyei Bíróságtól.
